törékeny hegytetőn havasi gyopár,
gyarló a szó az igaz ellenében,
az igaztalan út göröngyös, kopár.
"Attila vagyok, de Pista új nevem,
mezítláb járom a kőkemény flasztert,
a nyomor jó komám, egy testvér velem,
mint utcakölyök, őszinte, hű haver!
Ágyrajárók szavaltak boldog verset,
megpengették a bizonytalan jövőm,
a rongyos sorok magukhoz emeltek,
kába agyamba rossz sorsom költözött.
Küldtek, elűztek, elűzettem magam,
lázadtam, ahogy gyengék kiabálnak,
éhség kísértett, mint gyáva árnyalak,
mint szerető, tiltott szeretni másnak.
Harminckét nyaram volt, harminckét őszöm,
hitszegő szerelmek s szorító karom,
magamra maradtam égen és földön,
ragaszkodásom csókommal tagadom.
Két kezem simuljon cifra ruhádhoz,
gyöngyös klárisod hajnalok rőt fénye,
messziről hallom most szabadulásom,
csapongó magamtól, mondd, ki védhet meg?
Vonszolom mélabús sorsom, barátom,
nem tudom, lesz-e elég elsiratni
ingó lángom egy vasútállomáson,
jut-e hajléknak egy talpalatnyi föld?"
English (US)