többfelé oszlik nyomán a keserv, enyhül
kicsit, de aztán marad a megváltoztathatatlan.
Aki volt, nincs már itt, és a sírás sem segít,
foszlott reményfüggöny csüng lélekablakon,
hiszen visszatérés onnan lehetetlen,
a felismerés kínja szinte elviselhetetlen.
Társsá válik, testetlen, mint az idő,
mindig vádol és számon kér, lehetett volna másképp.
Aztán szelídül, csendesen követ, elmét alakít,
új tanulnivaló, ha elvesztünk valakit.
A szeretet megmarad, csak átírja magát,
hiszen fele lesz csak, nincsen már odaát.
English (US)