nehéz, s nincs fájóbb érzés a percek múlásánál,
elveszni a múló képek lomha forgatagába`,
egyedül ülni fej-lehajtva frissen vetett ágyba`.
Nehéz jövőt remélni rút-képű múlt után,
honnan visszakacsint néhány perc még rám,
néha felvillan néhány átélt emlék,
ellene én hiába is harcolnék.
A tudat, az elme bonyolult szerver,
ellenkezés hatástalan fegyver,
néha lappang, mintha nem is volna,
majd hallod, mintha hozzád szólna.
Gyűrheted a múltat, mint egy papírfecnit,
fiókba rakhatod, mint haszontalan holmit,
s mégis magaddal viszed, bármerre jársz,
eléd toppan néha, mire nem is vársz.
Már csak szolgája vagyok egy tudatnak,
a tudat s az elme rajtam mulatnak,
ha kiveszne belőlem minden érzés,
utána jöhetne csak a feledés.
Érzések nélkül én élni nem tudok,
ma alapjaira épülnek a holnapok,
ma már tudom, mit kell ahhoz tenni,
hogy holnap ne akarjak semmit sem feledni!
English (US)