akár a friss hegyi patak.
Úgy fut át az erdőn,
mint a fiatal vadak;
tisztán, nemesen.
Illatos a reggel,
mint egy most nyílt szerelem.
Már fázósak a fák,
hull róluk a zöld.
Aranyfény kabátjuk,
őszi cipőt ölt.
Az ősz is útra kél.
Átfesti a tájat,
mire eljő majd a tél.
A madarak fölöttem
dallal vallanak.
Az égnek, a Földnek
csak az igazat;
a kihűlő tájról,
az elköszönt nyárról
s az emberek egyre
mélyülő sorsáról.
Vallanék én is
folyónak, tengernek.
A csillagok mögé bújt,
örök végtelennek.
Vallanék arról,
hogy oly keveset tudok,
bár fénytől, sötéttől
éppúgy tanulok.
Oly szép ma a reggel,
öleli a szívem.
Arannyal megszórja,
hadd dobogjon
szebben.
Mire megjön a fagy,
jól átmelegedjen,
ne hűljön ki semmilyen
dermesztő hidegben...
English (US)