November 19-től kezdi meg működését az Integritás Hatóság

1 év ezelőtt 80



bohócdoktor szja 1% felajánlás

November 19-én megkezdheti a működését az Integritás Hatóság – jelentette be a területfejlesztési miniszter csütörtökön Vácon. Navracsics Tibor, aki Rétvári Bencével a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával, KDNP-s országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót a Váci Polgári Est elnevezésű rendezvény előtt, azt mondta: az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások befejeztével az év végére „visszatérhetünk ahhoz a normális menetrendhez”, amely szerint az operatív programok és a helyreállítási alap forrásai újra rendszeresen érkezhetnek Magyarországra.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a bizottságnak tett 17 vállalás ügyében, amelyekről a jogállamisági feltételeknek történő megfelelés érdekében döntött a kormány és terjesztette be ezeket az Országgyűlésnek, az év végéig meghosszabbított határidőig megszülethet a megegyezés az Európai Bizottsággal.

A vállalások egyike az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására.

Navracsics Tibor elmondta, hogy tart az Integritás Hatóság felállítása, lezárultak az elnöki és két alelnöki posztra kiírt nyílt pályázatok. A pályázatokat 3 tagú szakértői testület értékeli, és döntése alapján november elején az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke tesz javaslatot a vezetők személyére, majd a tisztségek betöltőit – hat évre – a köztársasági elnök nevezi ki.

Az Integritás Hatóság az uniós forrásokból megvalósuló projekteket, közbeszerzési eljárásokat monitorozza majd, és részt vesz a korrupcióellenes terv összehangolásában – ismertette a miniszter, hozzátéve: december közepére az az úgynevezett korrupcióellenes munkacsoport is megalakul a hatóság mellett. A munkacsoport tíz kormányzati és tíz nem kormányzati tagból, civil szervezetek képviselőiből áll majd.

Beszélt a miniszter arról is, hogy tartanak a tárgyalások az unióval az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás véglegesítésén. A programok struktúrája megegyezik majd az előző időszakéval, annyi különbséggel, hogy a megszokott rövidítések mellé odakerül a „plusz” jelző – mondta.

Navracsics Tibor kitért arra: a helyreállítási alapból származó pénzekkel kapcsolatos tárgyalások is folytatódnak. Jelezte, hogy az Európai Bizottságnak volt néhány olyan kérése, amelyek az igazságszolgáltatáson belül az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közötti hatáskörök újraszabályozására vonatkozott, nagyobb befolyást kérve az Országos Bírói Tanácsnak a bírói kinevezések véleményezésénél. Remélhetőleg viszonylag rövid időn belül sikerül ezeket is lezárni és így a tanács jóváhagyhatja a magyar nemzeti újjáépítési tervet – mondta a miniszter.

Kapcsolódó
Éles és önveszélyes fegyvert alkotott az Orbán-kormány, de kérdés, hogy valóban bevetik-e
Az Integritás Hatóság valódi eszközöket, tág jogköröket kap, vagyis sok múlik majd a vezetők ambícióin és hatékonyságán.

The post November 19-től kezdi meg működését az Integritás Hatóság first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!