Két héten keresztül várt engedélyre egy bevándorlókat szállító hajó, a Humanity 1 (Emberség 1), hogy kiköthessen Szicília partjainál. Végül csak a gyerekek és az orvosi segítségre szoruló utasok szállhattak ki, 35 férfinek megtiltották a belépést az országba, írja a BBC.
A migráció kérdése központi elem volt az újonnan megválasztott miniszterelnök, Giorgia Meloni kampányában. Szigorú fellépést ígért azokkal szemben, akik Észak-Afrikából indulva, csónakokkal próbálnak utat találni Olaszországba - az ENSZ adatai szerint év eleje óta 85 ezren tettek így.
A csónakok utasait jelentős részben jótékonysági szervezetek hajói veszik fel, ilyen a német zászló alatt közlekedő Humanity 1 is. Matteo Piantedosi belügyminiszter azt mondta, azoknak, akik nem számítanak sérülékenynek, el kell hagyniuk az olasz vizeket, és a zászló szerinti államnak kell gondoskodnia róluk.
A hajót üzemeltető SOS Humanity munkatársa szerint szörnyű elkeseredettség lett úrrá a hajón maradt férfiakon, az egyikük idegösszeomlást kapott.
Három hajó van még, amelyek szeretnének kikötni, de egyelőre nem kaptak engedélyt. Összesen nagyjából 900 embert szállítanak.