Orbán Viktor megvalósította Putyin álmát

2 hónapja ezelőtt 9



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Orbán – fél világot megdöbbentő – moszkvai utazása orosz szempontból hibátlanra sikerült, hiszen minden Vlagyimir Putyin érdekei szerint történt. Az orosz elnök tökéletesen tudta demonstrálni részben a saját, részben a világ Oroszország irányába nyitottabb közvéleménye előtt, hogy Oroszországot ukrajnai inváziója nem szigetelte el. Sőt, nem csak hogy nem szigetelte el, hanem maga az Európai Unió soros elnöke jött el hozzá, aki még azt is elmondta, hogy milyen hálás, amiért Putyin fogadta. Mindezt pedig az orosz sajtó élőben közvetítette.

Ebből a szempontból célszerű értelmezni azt, hogy Putyin az első adandó alkalommal lesoroselnöközte a magyar miniszterelnököt, mondta a 444 megkeresésére Takácsy Dorka Oroszország-szakértő.

A kétoldalú találkozó elejét (benne a kölcsönös köszöntést a Putyinnak hálálkodó Orbánnal, és az Orbánt az EU soros elnökének nevező Putyinnal) címlapon streamelte a Ria Novoszty, az orosz állami hírügynökség, ami nyugati vezető esetében példa nélküli.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!