hallom rezdülését a kósza szélnek,
s mint megfáradt, gyötört tagja a népnek,
csak utcák hantját koptatom. Nem cseppnyi
a vöröslő s már gennyező fájdalom,
mely krónikus lobként szívünkre feszül,
s hívatlan vendégként lassan szétterül
a múlt és hű társa, a szánalom.
Nem juthatunk így előre céltalan,
de számunk csak nő. Mondd, mindez hasztalan?
Nem kaptam rá választ, és ez megriaszt.
Keresem a választ egymagam talán,
de elmémben már suttog egy vén platán:
"várni a tavaszt, az éltető vigaszt."
English (US)