„Ott éreztem azért fellángolást” – Jákob Zoli a Nagy Ő négy szereplőjével bográcsozott együtt

3 hete ezelőtt 11



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Továbbra is párra vágyik Jákob Zoli, folyamatosan ismerkedik. Két olyan hölgy is volt A Nagy Ő óta, akivel többször is találkozott, ám végül nem lett belőle ennél több. “Egyikükkel sem tudott igazán elmélyülni a dolog”magyarázta a Blikknek a milliárdos, aki viszont azt vette észre, hogy amióta lement a műsor, sokkal nyitottabbak felé a hölgyek. “Ők is látták, hogy nem egy felszínes fickó vagyok, akinek csak a külső számít” – jegyezte meg.

Jákob Zoli,

Randizgat Jákob Zoli, de még nem talált párt – Fotó: Sajtószoba

A műkörömkirály elárulta, a külsőnél sokkal fontosabb számára, hogy egy nő milyen belső értékekkel rendelkezik: “Mennyire vidám, temperamentumos, és látom-e a szemében azt a tüzet, amivel el lehet engem varázsolni”.

A reality-ben feltűnt hölgyek közül néhánnyal továbbra is tartja a kapcsolatot Jákob Zoli. “Edinával és Virággal szoktam pár szót váltani, illetve szerveztek egy bográcsozást, ahol ott volt Erika és Nati is. Ott éreztem azért fellángolást, hiszen valamennyiükkel a villában el tudtam volna képzelni akár egy kapcsolatot is. Aztán viszont eszembe jutott, hogy okkal váltam akkor el tőlük” – vallotta be.

The post „Ott éreztem azért fellángolást” – Jákob Zoli a Nagy Ő négy szereplőjével bográcsozott együtt first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!