népek félhetnek, rettegnek.
Nyárnak égető tüze perzselte
s nyomja szolgaságba az embert.
Az ember mily "tökéletes s csodás",
mégis iránytalan, vak állat mind.
Míg tavasznak ezert virága nyílt,
addig az ember gyalázta igába a világ gyermekét.
Holnt vannak a kornak hősei?
Holnt vannak a népnek arany öklei?
Kegyetlen! Kegytelen! Elvennéd sorsunk!
Hát halljad! Hát halljad az ÉN hangom!
Szolgák gyermeke vagyok én e hont,
s kényelem, idő, tudás, hatalom,
mint, mind magamra hagyom.
Legyenk én a példa!
Ordo Nobilitas Virtus Regalis.
Legyek én egy új világ hírnöke
vagy csak egy porszem!
De nyelvem jele-szava hangosant
lobogjon itt fent!
Ordo Nobilitas Virtus Regalis.
Hősként kelt, hogy éljek.
Szebb jövőt kell, hegy reméljek!
Nincsen hazám! Sem népem!
Lélek vagyok, s abból ország meg nincsen!
Sosem ontsam vérem,
békés, példás utant járjon létem!
S tudom, ki nem így gondolt,
az térgyepelt s imát mondott nékem.
De előttem semmily lélek s telen
soha nem térdel.
Csak a gonosz, a démon
az, ki csak egy utat lát s jár.
Jöjj el hozeánk, dreága Anarchiánk!
Taníts minket a rendre,
nemességre, erényre, isteni méltóságra!
Vagyunk mi mind tanúid, s mindt halljuk szavaid:
"Ordo Nobilitas Virtus Regalis".
English (US)