Rabszolgákat dolgoztattak egy McDonalds-ban

3 órája ezelőtt 9



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Évekig senkinek nem tűnt fel, hogy egy csehországi bűnöző família rabszolgákat dolgoztat a McDonald’s egyik Cambridgeshire-i éttermében, Caxton-ben. A bűnözők emellett egy, az Asdának, Tesconak és a Sainsbury-nek beszállító, London Tottenham kerületében lévő kenyérgyárban is dolgoztattak, ugyancsak cseh embereket – írja a BBC.

A rossz életű testvérpár által irányított banda

gyakorlatilag csupán nyomorúságos szállást meg kevés élelmet, esetleg zsebpénzt adott az általuk folyamatosan fenyegetett rabszolga csapatnak, akiknek a munkabérét saját bankszámlájukra utaltatták. A McDonald’s például legalább négy áldozat bérét – összesen 215 000 fontot – fizette be ilyen számlára. A jellemzően függő, illetve hajléktalan áldozatok nem tudtak angolul, az állásinterjúkra egy bűnöző kísérte őket fordítóként. Otthon kamerákkal figyelték őket, telefont nem használhattak, ahogyan internetet sem.

Sokszor túlóráztatták őket a franchise üzemeltetők által vitt McDonald’s-ban – heti 70-100-at húztak le, volt, aki 30 órás műszakban. Kilenc, a londoni pékségben robotoló áldozat ugyanabban az észak-londoni, enfieldi lakásban zsúfolódott össze.

Ebben az azóta bezárt pékségben dolgoztak a rabszolgák

Ebben az azóta bezárt pékségben dolgoztak a rabszolgák

A rabszolgáikat több mint négy éven keresztül kizsákmányoló bűnözők ugyanekkor luxuscikkeket, sőt Csehországban ingatlanokat is vásároltak bűncselekményeik jövedelméből.

Pavel nevű áldozatuk hajléktalan volt Csehországban,

amikor 2016-ban a banda azzal a hamis ígérettel csábította ki, hogy jól fizetett állása lesz az Egyesült Királyságban, ahol akkoriban eleve legálisan dolgozhatott volna. Valójában napi néhány fontot kapott, dacára, hogy heti 70 órát dolgozott a McDonald’s-ban. A banda elvette az útlevelét erőszakkal tartotta félelemben a rabszolgákat – állapította meg a rendőrség. „Féltünk” – mondta Pavel. „Ha megszökünk és hazamegyünk, sok barátjuk van a városunkban, a fél város a társuk volt.”

Azokat a rabszolgák ugyanis, akik valahogyan haza tudtak szökni Csehországba, a banda felkutatta, majd visszaküldte az Egyesült Királyságba. A kizsákmányolás 2015-től 2019 októberéig tartott, amikor az áldozatok végül felvették a kapcsolatot a csehországi rendőrséggel, akik ezután intézkedést kértek brit kollégáiktól. A cseh família hat tagját két perben ítélték el, amik a koronavírus-járvány miatt mostanáig elhúzódtak.

The post Rabszolgákat dolgoztattak egy McDonalds-ban first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!