Rettenetes: elmondta a miskolci gyilkos, miért ölt a szex után

3 hete ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kihallgatása során beismerte bűnösségét az a cseh férfi, aki a miskolci Tiszai pályaudvar melletti téren ölt meg egy nőt május 4-én – írja a 24.hu. A rendőrség által összegyűjtött kamerafelvételek szerint a magyar állampolgárságú áldozat, egy 48 éves nő kevéssel halála előtt kézen fogva sétált gyilkosával a peronon, majd szexuális aktust folytatott vele. A rendőrség a gyilkosság kiderültét követően bravúros gyorsasággal,

 elmondta a miskolci gyilkos, miért ölt a szex után

két óra alatt fogta el a gyilkost egy füzesabonyi benzinkúton.

Jogg Zsolt, ügyészségi helyettes szóvivő a 24.hu érdeklődésére elmondta, hogy a cseh férfi kihallgatása során beismerte a gyilkosság elkövetését, filmszakadásra hivatkozva. A gyanúsított kihallgatásakor elmondta, hogy a pályaudvar környékén „sört ivott és megismerkedett a nővel. Mivel nyelvi nehézségeik voltak, ezért gesztikulálva megbeszélték egymással, hogy szexelni fognak.

Állítása szerint az aktus után dührohamot kapott, és elkezdte fojtogatni a nőt. Ezután elsötétült előtte minden, majd arra eszmélt, hogy a földön fekszik és mindkét keze véres. Ekkor tudatosult benne, hogy megölte a nőt, aki mellette fekszik a földön”

 – mondta az ügyész. A gyanúsított ezután Füzesabonyba utazott vonattal, ott fogták el. A bíróság

szökés, elrejtőzés, bizonyítás megnehezítése,

valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a cseh férfi letartóztatását.

The post Rettenetes: elmondta a miskolci gyilkos, miért ölt a szex után first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!