Rozványi Dávid: Emlékszel még? (1956. Tiszaörs)

1 év ezelőtt 61



bohócdoktor szja 1% felajánlás
Emlékszel még?
Kérdezem tőled,
pedig nem is éltél,
vagy csak kisgyermekként:
nem őriz tudatod emlékeket.

Mégis emlékszel,
mert ez a nap ott él
énjeinkben, génjeinkben,
s meghatározza, kik is vagyunk.

Kedd volt, szürke hétköznap:
volt, ki munkába sietett,
volt, ki földekre vagy iskolába,
de már tiltott mondatokat
vetettek papírra,
s Munkácsról már elindultak
a vörös csillagos harckocsik.

Azt mondják rólunk,
széthúzó nép vagyunk,
de e kedden egy volt a nemzet:
hogy mik nem vagyunk,
és mit akarunk.

Hazudott a rádió,
és hazudott az újság,
hazugok voltak szavaink,
s ki féligazságot mondott,
már hősnek számított,
mégis: a hír,
hogy "Pesten történik valami",
a remény angyalának szárnyán
egy országon keresztülszállt.

Dőltek a totemek,
dogmának mondott igazságok,
vérrel mosták az utcaköveket,
s féltünk elhinni még,
hogy igaz lehet egy szabad ígéretű lét.

Emlékszel az álmainkra,
melyek illúzióknak bizonyultak?
Azt hittük, hogy puskákkal,
Molotov-koktéllal
megváltjuk magunkat,
hősöknek képzeltünk
esendő embereket
- mégis álomképeink
pár napra valósággá váltak,
a realitás a hit előtt meghajolt.

Emlékszel még a halottakra az utcán
s a parlament előtt?
Szerteszét hevertek,
mint a dobókockák Purim ünnepén,
azt hittük meghaltak,
hisz testüket golyók tépték szét,
mégis már tudjuk:
ők örökké élnek,
nem kötnek kompromisszumot,
sírkövük törvénytábla lett,
hogy fél szívvel nem lehet élni,
az élet több, mint nem meghalni.

Emlékszel még a régi címerre,
mit nekünk Rákosi adott?
Nem volt miénk,
nem vert gyökeret
a piros-fehér-zöld mezőben.
Emlékszel még a reszkető kezekre,
melyek lyukat vágtak a zászlókra,
melyen keresztül sütött az októberi nap?
Emlékszel még a pár vonallal
felrajzolt Kossuth címerre,
mely szabadságot ígért nekünk?

Emlékszel még a napra,
mikor a Gólem,
kit nem Isten neve,
hanem a gonoszság csillaga
keltett életre,
megjuhászkodva elvonult,
s szabad lett pár napra Budapest?

Emlékszel a lódenkabátos nemzetőrökre,
kiknek alig volt fegyverük,
csak igazságunkba vetett hitük?

Emlékszel még a halottakra,
szovjetre, magyarra,
népfelkelőre, ávósra,
kiknek már nem volt arca,
a mésszel leöntöttekre?
Emlékszel, féltünk arcukba nézni,
mert az élő féli a halált,
nem ismeri sem útját, sem árát.

Emlékszel arra,
hogy a Bíboros,
ki zászlóként hordozta álmaink,
fogságából hazatért,
s magával hozta a rend ígéretét?

Emlékszel még a mécsesekre,
miket gyújtottunk
halottak napjának éjjelén?
Azt hittük, a vértanúkért
s a hősökért égnek:
nem tudtuk,
hogy szabadságunk requiemjének
adják majd ütemét.

Emlékszel szabadságunk utolsó szombatjára?
Egy pillanatra álmodott a remény,
csend volt, szívünkben sábeszgyertyák égtek,
Nagy Imre békét kért,
a bíboros békét ígért,
de közben a Gólem életre kelt,
mert nincs veszélyesebb,
mint a birodalom
- mi egyszer gyengének bizonyult -
erejét fitogtatni kész...

Emlékszel még, vasárnap reggel volt,
de nem a harangszó ébresztett minket,
hanem lánctalpcsörömpölés
és tankok gázolajbűze.
Emlékszel még?
Megremegtek az ablakok,
a csillárok lengeni kezdtek,
nem is lőttek, csak néha egyet-egyet,
és csak jöttek végtelen sorokban
az ember teremtette vasszörnyetegek,
s tudtuk, vége mindennek...

Volt, aki harcolt,
volt, aki menekült,
volt, ki dacosan az utcára ment,
de mindhiába:
sorsunk elrendeltetett,
csak kormos házfalak,
harckocsironcsok,
széttolt barikádok
maradtak,
s a kérdés:
megérte mind?

Sokszor ítélt minket halálra a történelem,
mikor a szabadság reménye elveszett,
s hajtott fővel kellett tűrnünk,
mert a harc reménytelen!
- Tudomásul kell néha vennünk,
mire ítéltettünk.
De elfogadni sohasem!
Mert a szabadság
olyan, mint a szerelem:
nem akkor vész el,
mikor megtagadják tőlünk,
hanem mikor megszűnünk érte küzdeni,
ám a fel nem adott remény
mindig győzelemre kél.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!