Sokkoló, mennyire alárendelt szerepet játszott a Fradi a frankfurti EL-meccsen

Az utóbbi évek örökös magyar bajnoka, a Ferencváros a télen meglepetésre edzőváltáson esett át: Pascal Jansent kivásárolta szerződéséből az MLS-ben szereplő New York City FC. A holland ellentmondásos fél éve így hamar véget ért:

sikerrel átállította a Fradit egy labdabirtoklósabb, pozíciósabb futballra, ám a felemás eredmények és a sokszor unalmas állófoci miatt a szurkolók többször is kritizálták.

Az utód az ír Robbie Keane lett, akire játékosként leginkább a Tottenhamből emlékezhetünk. Azóta segédedzőként már az ír válogatottnál vagy a Leeds Unitednél is megfordult. A tavalyi szezonban pedig megkapta élete első vezetőedzői feladatát: a Maccabi Tel-Aviv kispadján rögtön izraeli bajnokká avanzsált, a Konferencia Ligában pedig csapata a későbbi győztes Olimpiakosz Pireusznak esett áldozatul (épp egy körrel a Fradi után): az idegenbeli sima 4-1-es győzelem után az izraelieknek hazai pályán sikerült 6-1-re kikapniuk.

Az edzőként fiatalnak számító Robbie Keane már az első szezonjában attraktív, támadószellemű focit játszott 4-3-3-as vagy 4-1-3-2-es felállásban, labda ellen agresszívan, magasan letámadva. Keane ferencvárosi kinevezése – valószínűleg véletlenül, de – jó ötletnek tűnt, már ha egyáltalán elvárjuk a Fraditól a hagyományokhoz illő, a kombináció és a lendület keverékére épülő játékot. Többször leírtuk már:

a hosszú távon felismerhető identitás nem ártana, ha a magyar bajnok a nemzetközi kupákban is tartósan tényező szeretne lenni.

Az ellenfél a mostanában meglepően jó formában lévő német Eintracht Frankfurt volt: Mario Götzéék a Bundesliga harmadik helyén állnak jelenleg. Edzőjük a Robbie Keane-el egyidős, szintén fiatalnak számító Dino Toppmöller – az egykori Kaiserslautern-legenda, Klaus fia – izgalmas, a Nagelsmann-féle német válogatotthoz hasonló játékot alakított ki, amely a túltötéseken és az elmozgásokon alapul, ám négy helyett többnyire inkább három belsővédős rendszerben.

A téli átigazolási időszak a pályán veszteséget, a klubkasszában nagy nyereséget hozott: a csapat legnagyobb nevét, a Bundesligában 15 gólos (ennél többet idén csak Harry Kane szerzett) egyiptomi Omar Marmoush játékjogát a Manchester City 70 millió euróért vásárolta meg. Marmoush már a hétvégén, a Dortmund elleni 2-0-s győzelem alkalmával sem volt ott a pályán.

A mérkőzés már a kezdőrúgás után elég egyoldaúan indult: nagy meglepetésre Robbie Keane már az első ferencvárosi tétmeccsén dobta az előző edzők alatt többé-kevésbé standardnak számító négyvédős rendszert és leplezetlenül defenzív 5-3-2-ben pakolta fel csapatát.

A négy igazi védő, Makreckis, Cissé, Gartenmann és Raul Gustavo mellett ugyanis Traoré gyakran egészen mélyre, a hátsó sorba járt vissza védekezni. A középpályán a szűrő Maiga mellett a két kreatív, Abu Fani és Ben Romdhane kapott helyet, elöl pedig a brazil Kady Borgesnak nem a szélről, hanem tízesből kellett (volna) támogatnia Varga Barnabás játékát.

Az első félidő tehát elképesztő Frankfurt-fölényt hozott a labdabirtoklás tekintetében, már ekkor is hetven százalékban volt a hazaiaknál a labda. A németek ezúttal négy védővel játszottak: a szokásos jobb szárnyvédő Brown helyett az eredetileg belső védő Kristensen futhatott fel a támadásokkal, miközben egy extra támadó, Knauff is bekerült a csapatba Götze, Ekitike, és a 19 éves török ígéret, Can Uzun mellé.

A frankfurtiak a széleket, gyakran a pálya jobb oldalát túltöltve futballoztak, ahol alá-és mögékerülésekkel, átlós irányú kimozgásokkal szerették volna megbontani a mélyre beparkoló ferencvárosi védekezést.

Az első félidőben néha még statikussá vált a kulcspillanatokban Götzéék játéka, többször előfordult, hogy a megfelelő pillanatban beindulás helyett inkább lábra passzoltak a játékosok.

Mivel a Frankfurt gyakran próbálkozott a centrumban is, a pálya közepére koncentráló 5-3-2-es ferencvárosi védekezés a saját kapu előtt még képes volt megállítani az ellenfelet. Bár az első félidőben az igazán veszélyes hazai helyzetek még hiányoztak, az aszimmetrikus, az ellenfél térfelén megtelepedő játékkal a Frankfurt mégis elért két dolgot.

A Ferencváros 5-3-2-ben védekezik a saját térfelén, Traoré a hátsó sorba zár vissza. Götze, Uzun és Ekitike a vonalak között, baloldalt a szélső Knauff, jobboldalt a felfutó Kristensen adja a szélességet. A Fradi a pontatlan harmadik emberes passzból szűk területen megszerzi a labdát.

Az egyik, hogy a Fradinak szinte semmilyen kontralehetősége nem akadt. A rendkívül mélyen, a saját tizenhatosának magasságában megszerzett labdák szinte semmilyen gyors kontralehetőséget nem ígértek a magyar bajnoknak. Labdaszerzés után a fradisták gyakran nem az elöl lévő Vargát indították, hanem a bal szárnyvédőből felinduló Traorének próbáltak a szélen egy az egy elleni szituációt kialakítani – a mali játékos azonban olyan messze volt az ellenfél kapujától, hogy legalább még egy, második támadási hullámra szüksége lett volna, hogy lendületből felérjen.

Mélységi, centrális, kockázatos felpasszok nélkül ezt nem lehetett előkészíteni – az első félidő egyetlen ferencvárosi próbálkozása még így is Traoré nehéz szögből leadott lövése volt.

Az előző jelenet folytatása. Labdaszerzés után Traorét keresik a bal oldalon, de túl mélyről, a védősorból indul, nem tud egy lendületből felérni a kapu elé. Három ferencvárosi támadó ér fel a kapu elé, a többiektől teljesen elszakadva; öt hazai játékos könnyedén elboldogul velük.

A másik kulcseleme a német labdás dominanciának az azonnali letámadás és visszatámadás volt. A Fradi hátulról szinte soha nem is próbálkozott rövidpasszos labdakihozatallal. Amint a négy frankfurti támadó akár csak egy kicsit is nyomás alá akarta helyezni a hátulsó ferencvárosi játékosokat, Dibusz (majd a sérülése után beállt, több bravúrt is bemutató Varga Ádám) azonnal előreívelte a labdát, a kevés lapospasszos próbálkozás is labdavesztéssel végződött. Ha pedig a Fradinak sikerült az ellenféltől összeszedni a labdát, a Frankfurt kihasználta a labda oldali túltöltést, és azonnal vissza tudott támadni.

A Ferencváros hátulsó építkezésnél legtöbbször felíveli a labdát. Amint megpróbálkoznak passzjátékkal, a rossz testpozícióban, a kapunak háttal álló Maiga azonnal elveszti a labdát. A ferencvárosi kapuhoz közel a túltöltésekkel játszó Frankfurt az elvesztett labdát is vissza tudja szerezni: szép harmadik emberes kombináció után kimarad a helyzet.

The post Sokkoló, mennyire alárendelt szerepet játszott a Fradi a frankfurti EL-meccsen first appeared on Rangadó.