Sírnak mind az emberek,
Gyászolják a múltba hulló,
Temetetlen perceket,
Vérző szívvel rohannak át
A falak hideg magányába,
S törlik bele lábukat
A szennyek oltárába.
Minek a tükrök, ha összetörnek?
Kell nekünk az a szenvedés,
Azok miatt, kik minden éjjel
Bőséggel osztották a kéjt,
Majd másnapra, harmadnapra,
Kiégve, egy pad alatt
Ópiummámortól fetrengve
Ordítanak szavakat.
Minek a tükrök, ha összetörnek?
Az igazság a vesztesek
Oldalán harcolt, de megölték
A hazug ígéretek.
Mind ilyenek vagyunk, álnokok,
Kik apró sikerek miatt,
Ha kell, nevetve eltiporjuk
Az embertársunkat.
Minek a tükrök, ha összetörnek?
Itt a legújabb kor.
Ki tegnap háborút vesztett,
Az ma megint forr,
S vele együtt forr a világ,
Apró, égő lángcsóvák
Kötik keresztül-kasul össze
A három óceánt.
Minek a tükrök, ha összetörnek?
Arcunk homályba vész,
Cseppfolyós álmaink utcáján
Harcolunk a holnapért.
Talán elveszik minden egyszer,
De hallani nem akarom,
Ahogy vasalt csizmák tapossák,
És ölik meg a holnapot.
English (US)