A Next Top Model Hungary legutóbbi adásában Kouyaté Hawa Krisztina elárulta, nagyon fél attól, hogy amíg ő a versenyben van, elhagyja őt a párja. Vallomásából arra is fény derült, hogy korábban súlyos depresszióval küzdött.
A 22 éves versenyző a kamerák előtt számolt be arról, hogy anno még az ágyból sem tudott felkelni.
“Nem a harmadik féltől félek, hanem attól, hogy velem kapcsolatban meggondolja magát, hogy mégsem éri meg várnia rám. Mert mindig az volt, hogy amikor veszekedtünk, azt mondta, hogy a jövőmben egy nulla leszek, ha már nem lesz a szépségem, mert, hogy nem csinálok semmit most. És azért nem csináltam semmit, mert egyébként kezeletlen depressziós voltam és képtelen voltam fizikailag felállni az ágyból” – mesélte.
Hawa lett egyébként a heti győztes, a zsűri az akváriumos fotózáson, valamint a vonuláson mutatott teljesítményét egyaránt kitűnőnek találta.
Kiemelt fotó: Sajtószoba
The post Súlyos depresszióval küzdött a Next Top Model Hungary versenyzője first appeared on nlc.