A gyász színe takarja be az ablakom,
S a Földbe szippantod azokat,
Kiket még ölelni akarok.
Nem tudtam gyűlölni soha senkit,
Most téged gyűlöllek viszont,
Most újra vérzik a szívem,
Most megint magamba roskadok... Mert
Elragadod magaddal, kiket szeretek,
A síri világba őket elviszed,
Nem láthatom többé arcukat,
Nem foghatom már kezeiket.
A sötétség mélyére zárod be testüket,
Hol férgek majszolják húsukat,
Azt sem hagyod meg énnekem,
Hogy tőlem elbúcsúzzanak.
Születés és halál...
Egyik öröm... A másik fájdalom.
Az életünk ennyit ér talán?
Hogy addig éljünk, míg meghalunk?
Ó, ne mondd, te Halál, hogy csak te vagy a vég!?
Én nem hiszek neked soha!
Tudom, hogy odaát vár ránk egy szebb világ,
S nem te vagy az utolsó szoba!
English (US)