Mint utolsó szívremény,
Fent marad hírmondónak a kopasz fán,
A sárga fényben, árva éjben, vágyban élve
A holdtól égve várt.
Még csak ősz van, messze a tél.
És ez az eső is oly vidám,
S a két lámpa tükörképe
Imbolygott a tócsán földet érve.
Táncba hívnak, a cseppek szállnak, a dallamok
Tiszta keringő, mondhatnám,
Lejteni kéne valakivel,
Úgy hat rám, és hívhatnám
Társnak alattam a padot,
S a pad az esőben zokogott.
A szél hallotta barnuló sóhaját,
Felkérés én, legyen hát boldog a levél,
Gondolta, ez az utolsó tánc.
Lágyan intett, lassan odalibbent.
S egy elfelejtett keringőben,
Mint egy lobbanó gyertya fényben, keringőztek, keringőztek örömmel
A végtelenbe lefelé tovább.
English (US)