Lobognak a gyertyalángok, nincsen vége.
Felsóhajtott megannyi embernek szíve.
Kik itt nyugszanak, értük ég a gyertya fénye.
Jaj, szív, te, kinek annyi jósága is van.
Most mégis fájsz, hiszen emlékszel rájuk.
Gyertyák a sírukon, amiben ők pihennek.
Pedig még mindig itt lehetnének.
Mégis az imád elmormolod előtte.
És könnyeid, mint zápor, úgy hullanak a földre.
Miért kérdezed magadban, de válasz sehol.
Megtámaszkodsz keresztfáján.
De szíved is megszorul.
English (US)