Szorong, hogy Putyin megnyomja a piros gombot, és vége mindennek? Nincs egyedül

Noha az atomfegyverek és a nukleáris robbanóeszközök kifejlesztése és tesztelése az 1940-es években kezdődött meg, a nukleáris szorongás fogalma később alakult ki – amint az emberek kezdték felismerni az ilyen fegyverek használatának súlyos következményeit és azok potenciális globális veszélyeit.

Először Margaret Mead amerikai antropológus írt a nukleáris szorongásról, mint jelenségről az 1960-as években. Céljai közt volt akkor, hogy a félelemre felhívja a világ vezetőinek figyelmét, így szorgalmazva a nukleáris fegyverkezési verseny mérséklését. Az antropológus érdeklődése főként az emberi kultúra változó természetére irányult, arra, hogy a társadalmak miként kezelik az emberek új technológiákból fakadó szorongását.

Hulton Archive / Getty Images

Mead úgy látta, hogy a nukleáris szorongás megváltoztatta az emberek perspektíváját, és egy új dimenziót adott a világ biztonságpolitikájának, egyúttal az emberiség saját jövőjéről alkotott gondolkodásának. A nukleáris szorongás akkor talán még kissé más jelentéssel bírt, mint napjainkban, hiszen

a hatvanas években, a hidegháború idején egy új kor küszöbéről adott hírt, amelyben a technológia és a fegyveres konfliktusok beláthatatlan következményekkel fenyegettek.

Az antropológus kutatásai arra ösztönözték az embereket, hogy ne csak az egyén szintjén, hanem globálisan is foglalkozzanak a nukleáris fegyverkezés kihívásaival.

Két évtizeddel később amerikai kutatások már arról számoltak be, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már a nyolcvanas évek óta folyamatosan növekszik ez a félelemtípus a fiatal felnőtteknél, amit csak eszkaláltak az azóta kirobbant nemzetközi konfliktusok. 2019-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság Stress in America címmel készített empirikus kutatást a nukleáris szorongásról, és megállapították, hogy az amerikaiak általános stressz-szintjében jelentős helyet foglal el.

A kutatás rávilágított, hogy az atomfegyverek és a nukleáris fenyegetések aggodalmat keltenek az emberekben, különösen világpolitikai feszültségek idején – és akkor még az orosz-ukrán háború ki sem tört.

Steve Northup / Getty Images

Ezek az események kulcsfontosságú kiváltó okai a nukleáris szorongásnak egyéni és közösségi szinten is: a ’62-es kubai rakétaválsághoz hasonló feszültség volt a ’86-os csernobili atomkatasztrófa, ám a modern európai történelem legtragikusabb eseménye mégiscsak az, hogy Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. Ez nemcsak az ukrán civilekre, gyerekekre és felnőttekre rótt beláthatatlan mentális terheket, de a szomszédos európai közösségekre is, amelyek a potenciális nukleáris támadások következményeitől tartva szoronghatnak.

Mennyire valós probléma ez a mindennapokban?

Megkerestük a témában Síklaki István szociálpszichológust, nyugalmazott egyetemi tanárt, segítsen eligazodni: mennyire valós félelem a nukleáris szorongás most az orosz-ukrán háború vagy az iráni-izraeli konfliktus kiéleződése idején.

Az a nagyon erős érzésem, hogy ennek a jelenségnek az oroszlánrészét a média generálja: persze, amikor az emberek egymás közt beszélgetnek különböző életterekben, az olyan hírek, mint Medvegyev nyilatkozatai, az észak-koreai diktatúra által gyakorolt rakétatesztek bizonyára foglalkoztatják az embereket. Ám közel sem úgy, hogy a mindennapjainkban különösebben eszünkbe jutna, hogy óvintézkedéseket kellene tennünk. Meggyőződésem, hogy politikai megfontolások is meghúzódnak ezek mögött, hogy tematizálják a sajtót

– vélekedett lapunknak a szociálpszichológus, aki szerint nem sok értelme van az Egyesült Államokban polgárok szintjén történő óvóhelyépítésnek, élelmiszer-felhalmozásnak, amivel egy közelgő kataklizmára készülnek.

Síklaki István úgy érzi, az emberiség evolúciós szempontból egyébként is elfogult az optimizmus irányába:

Az emberek sokáig úgy gondolják a valóságos veszélyről is, hogy engem nem érhet ilyesmi. Tegyük fel: Észak-Koreában történne most valami potenciális veszélyhelyzet, konfliktus, sokan azt mondanák például itt, Magyarországon is, »ez minket nem érint, más meghalhat, de én nem.«

Arról, hogy valós, fizikai tünetei vannak-e ennek a kevésbé kutatott szorongástípusnak, a szakember úgy válaszolt: empirikusan leginkább úgy lehetne megtapasztalni, ha volna olyan egészségügyi szolgáltatás, ami igénybe vehető, ha az embernek ilyen típusú szorongása van.

Tudomásom szerint nincs igazán megfogható adatunk arra, hogy ez valójában milyen pszichés következményeket okoz. Akit tényleg érint ez a típusú szorongás, az nagy valószínűséggel nem ettől retteg igazán, pusztán keres valami olyat, amibe kapaszkodni tud. Ha nem a nukleáris világégéstől való félelem az, akkor talál mást. Ez személyes pszichés tünet inkább, és kevésbé külső, tényleges ok miatti félelem

– vélekedett a témában a szakértő.

Baj nem lehet, ha vizsgálják

A nukleáris szorongásra érdemes lesz jobban odafigyelni a jövőben, hiszen az atomfegyverek és a nukleáris fenyegetés valóságos és jelentős hatásokkal bírhatnak az emberek pszichés és emocionális jólétére.

Bár egyesek úgy gondolhatják, hogy ez csak egy specifikus vagy szokatlan szorongásforma, amelyet csak néhányan éreznek, valójában számos tényező van, ami miatt fontos figyelembe venni és megérteni ezt a fajta szorongást:

• a fegyverkezés globális probléma,
• a nukleáris veszélyekről szóló hírek folyamatosan szembejönnek,
• szinte mindenki érdekelt a globális tudatosságban, amit a nukleáris fegyverek leszerelése is jelent.

The post Szorong, hogy Putyin megnyomja a piros gombot, és vége mindennek? Nincs egyedül first appeared on 24.hu.