Hűsítő eső
mosolygós cseppjei
csillogtak,
és a kivirágzott
arcok barázdáiban
végre öröm-
kalászt arattak.
Ernyő alatt figyeltem,
hogy rohan az utca,
mennyi elrontott
lépés törik meg
a sok fényes tócsa
hullámzó tükrében,
- a lobbanó percek
napsugarat fürösztenek.
Ott álltál előttem,
mint ázott kis veréb,
kartonruhád kertjében
apró patak csordogált,
szemed kékjén
felhő fodra táncolt,
s a remény ajkáról
egy apró sóhaj messze szállt.
Megfogtam kezedet,
úgy simult kezembe,
mint bíbor brokát,
mint ringó délibáb,
mert hinnem oly nehéz,
hogy annyi magányos
év után színes ruhába
öltöztet ez a nyár.
Azóta is fogom a kezed,
pedig már fehér
tincseket festett
hajunkba az idő,
és a közelgő őszben
a fogyó évek keresztje
egyszer biztosan
a sírunkra dől.
English (US)