Sokat szoktak mifelénk Lengyelországra hivatkozni kormánykörökben, nosza, akkor tegyék ezt most is. Szívesen nyújtunk segítséget a frakcióknak a javaslat kidolgozásában
– írta legfrissebb Facebook-posztjában Karácsony Gergely, melyben azt indítványozza, hogy másoljuk le a lengyel példát, hogy az orosz gáz kiváltásával olcsóbban kaphassák az energiát a magyar városok és falvak, valamint a legfontosabb közszolgáltatások és intézmények. Hogy mindez megvalósulhasson, Budapest főpolgármestere településvédő törvényjavaslat benyújtását kezdeményezi a parlamenti pártok frakcióvezetőinél. Ígérete szerint a javaslatait el fogja az ellenzéki összefogásban részt vevő frakcióvezetők mellett a fideszes Kocsis Máténak, a KDNP-s Simicskó Istvának és a Mi Hazáknos Toroczkai Lászlónak is.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy lengyel mintára szülessen törvény a települések védelmében. Az elmúlt hetek tényei ugyanis napnál világosabban mutatják: az olcsó orosz gáz kormányzati ígérete egész egyszerűen kamu, ordas nagy hazugság
– írja Karácsony, hozzátéve, hogy a magyar települések, és az általuk működtetett intézmények, az óvodák, bölcsődék, idősotthonok, a legfontosabb közszolgáltatások azért kerültek az ellehetetlenülés szélére, „mert a magyar kormány vállalhatatlanul drágán szerzi be a gázt Putyintól, és nem mutat hajlandóságot az orosz függőség csökkentésére sem”.
Karácsony szerint az, hogy a magyar kormány energiahivatala a valaha volt legmagasabb áron fixálta azt az árat, amit az önkormányzati cégeknek fizetniük kell a távhőért, egyenesen közbotrány, és úgy gondolja, itt az ideje, hogy az energiaválságról végre a tények alapján vitatkozzunk, amihez keresve sem találhatnák jobb helyet a Parlamentnél.
The post Törvényjavaslatot nyújtatna be Karácsony Gergely, hogy az „ érzékeny fogyasztók” kedvezményes áron kapják a gázt first appeared on 24.hu.