Transzgenerációs traumák nyomában

1 év ezelőtt 112



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A gyerek tiszta tábla” – mondta Rousseau, azonban egyre inkább megdőlni látszik az elmélet a transzgenerációs hatás bebizonyítása miatt. A gyerekek ugyanis nemcsak a szemünk vagy a hajunk színét, esetleg egyes tulajdonságainkat vagy a temperamentumunkat öröklik, hanem akár a transzgenerációs trauma is örökölhető. 

A genetikánk megegyezik, így jogosan merül fel a kérdés: vajon a pszichológiai és mentális állapotunk is? Még ha nem is magára a mentális betegségek öröklésére gondolunk, mint amilyen a depresszió, szorongás vagy a skizofrénia, akkor is érdemes lehet átgondolni, mely hatások élnek bennünk tovább. 

Hiszen mi magunk is édesanyánk méhében töltöttük életünk első kilenc hónapját, ő pedig az ő anyukájának a méhében. Amiket ő átélt a terhesség közben, mind hatással voltak ránk. Akkor miért ne lenne hatással ránk az is, amit akkor élt át, amikor ő volt a saját édesanyja méhében. Az akkor átélt élmények formálták olyanná, amilyen, ez pedig minket olyanná, amilyen most vagyunk. Mindez pedig láthatatlan teherként omlik ránk, és nevezzük meg a nevén: ez is a transzgenerációs hatás. 

A transzgenerációs trauma

A trauma általánosságban egy rendkívüli eseményre utal, amelynek rengeteg árnyalata van, de az biztos: egy megrázó esemény, amely túlmutat a mindennapok tapasztalatain. Az orvosi szakkifejezések között is használatos a fizikai balesetekre, sérülésekre, így ugyanez a szó használható lelkünk sérüléseire is. A test és a lélek elválasztása már jó ideje nem állja meg a helyét. Gondoljunk csak arra, hogy stresszes helyzetek mennyire megviselik a testünket: gyomorproblémák, alvászavarok, étvágytalanság, mindez pedig lehet, hogy egyetlen, fontos munkahelyi prezentáció miatt.

A transzgenerációs trauma olyan trauma, amely átível egy generáción, egyetlen személyen. Ha valamivel ugyanis nem tudunk megküzdeni, akkor annak terhét szeretteink is viselik, és ugyanez jellemző fordítva is. A traumák, amelyeket átélünk, de nem kerülnek feldolgozásra, láthatatlan felhőként kísérnek minket végig az életünkön, és mindenkit, aki elég közel kerül hozzánk. 

A család ezen fel nem oldott vagy dolgozott traumái olyan maladaptív sémák kialakulásához vezetnek, amelyeket tovább örökítünk a gyermekeink felé is. A maladaptív séma olyan mintázat, amely negatívan befolyásolja érzelmeinket, gondolkodásunkat és a viselkedésünket is. Ezáltal újra és újra megismételjük ugyanazokat a mintákat és viselkedéseket, attól függetlenül, hogy az adott viselkedés vagy minta egészséges-e vagy sem. 

A transzgenerációs trauma felismerése a holokauszt túlélőinek beszámolójával kezdődött. A holokauszt egy társadalmi és szociális trauma, amelynek emlékét valamilyen formában minden ma élő ember őrzi. 1966-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság jelentősen magas pszichológiai stressz szintet mért a holokausztot túlélők gyerekeiben. Ez a hosszútávú stressz pedig klinikai depressziót, szorongást, poszttraumás stressz szindrómát okozott a leszármazottakban, pedig még nem is léteztek a trauma idején. 

Hogyan lehetséges, hogy ilyen terhet rak ránk olyan élmény, aminél még nem is éltünk, nem is éltük át? A genetikai lenyomat, a szüleink stressz és félelem miatt károsodott immunrendszere, a különböző életigazságok, amelyeket szüleinktől hallunk mind hatással vannak ránk. Az említett a felmérésből is látszik, hogy a megélt trauma évtizedeken, generációkon át öröklődik, nem ritka esetben nagymamáról unokára is. 

A transzgenerációs trauma tünetei

A transzgenerációs trauma megnyilvánulhat szorongásban, bizalmatlanságban, de akár az álmainkban is felbukkanhat. Amennyiben sokszor álmodsz olyan képeket, amelyek bizonytalanságot, félelmet, magányt vagy fájdalmat okoznak, akkor érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy valamilyen transzgenerációs trauma érezteti hatását. 

Emellett az alacsony önértékelés, depresszió, negatív megküzdési módszerek, függőségek is jelenthetik azt, hogy a háttérben feldolgozásra váró trauma áll. A szorongás legyőzéséhez az Így győzd le a szorongást! 10 tipp a szorongás leküzdéséhez című cikkünkben olvashatsz bővebben. 

A transzgenerációs traumák képesek gyengíteni is az immunrendszert – akár autoimmun betegséget is eredményezhetnek. Az epigenetikának, vagyis a géntudománynak hála mára már a tudósok és kutatók azt is látják, hogy ezek a traumák átírják genetikai kódjainkat – vagyis biológiai változásra is képesek. 

Mindannyiunk hordozza transzgenerációs traumák sokaságát, de azok, akik bántalmazásnak, elhanyagolásnak, kínzásnak vannak kitéve, még nagyobb eséllyel esnek áldozatául. 

Milyen hatása van a transzgenerációs traumának?

A transzgenerációs traumák életünk minden egyes területére kihatnak, mint amilyen az önértékelésünk, szociális készségeink, párválasztás, szülői nevelési attitűd.

Ha pedig nem oldjuk meg azokat, akkor gyermekeinknek ugyanúgy tovább adjuk, amellyel számukra is nehezebb körülményeket teremtünk. Egy ideális világban ugyanis mindenki úgy vállalna gyermeket, hogy az összes traumát és transzgenerációs traumát feloldotta. Ez viszont nem egy ideális világ, így sajnos öröklődnek a megtörtént traumatikus élmények hatásai. 


transzgeneráció

A transzgenerációs traumákról sok esetben a családtagok nem beszélnek, így feszült, stresszes, negatív légkör alakul ki. Ez a mindennapokra is rányomhatja a hatását, de az is elképzelhető, hogy csak ha egy adott téma kerül szóba, akkor telítődik meg a szoba a fojtogató csenddel. Mindezt pedig a gyermekek, a legkisebbek is érzékelik, így ivódik beléjük, hogy bizonyos témákat kerülni kell, azokról „nem illik beszélni”. 

Amennyiben a családunkban van ilyen téma akár a szülők, nagyszülők, dédszülők részéről, akkor bizonyára valamilyen traumáról beszélhetünk. A trauma lehet társadalmi, de olyan egyéni is, mint például egy gyermek elvesztése. Ezek a traumatikus események pedig egy olyan élménnyé válnak a család egészének életében, hogy a család tagjai reménytelennek, tehetetlennek, kontroll nélkülinek érzik magukat bizonyos szituációkban. 

Példa

Az olyan életigazságok, amelyeket szüleinktől tanulunk, mint hogy „ne kérj segítséget”, „nem bízhatsz senkiben” mind visszavezethetők valamilyen traumára. Lehet, hogy az előző generációkban ezek segítették a család vagy az egyén túlélését, de a későbbi generációk számára inkább tehernek érződnek.

Például a holokauszt idején a „ne bízz senkiben” racionális felfogás volt, hiszen ki tudja, ki volt tagja a szélsőjobboldali pártoknak, ezáltal életveszélybe sodorva a családot. A későbbi generációk számára viszont inkább egy félelemmel, bizalmatlansággal teli atmoszférát és életszemléletet teremt, amelynek köszönhetően a megfelelő segítséget is elutasíthatják a trauma feldolgozásához. 

Miért történik meg a transzgenerációs trauma?

A legfontosabb aspektus megérteni, hogyan reagálunk a traumákra. A testünk és agyunk összesen 4 opció közül tud választani, amelyekkel megpróbál minket megvédeni és megküzdeni a traumatikus eseménnyel:

  • fight, vagyis harc, amikor megpróbálunk megküzdeni a fenyegetéssel
  • flight, vagyis menekülünk a helyzetből
  • lefagyás, amikor szó szerint lefagyunk és nem tudunk reagálni a helyzetre
  • a lecsillapodás, amikor megpróbáljuk a helyzet kiváltó okát megtalálni. 

Ha azonban újra és újra ugyanazzal a traumával szembesülünk, akkor egy idő után mindig ugyanazt a megküzdési módot választjuk – amely nem mindig a legideálisabb megküzdési mód. Agyunk ugyanis biztonságra törekeszik, ahogy már olvashattál a Hogyan küzdj meg a bizonytalansággal? I. rész című cikkünkben. 

Ha nem kapjuk meg a hőn áhított biztonságot, akkor agyunk folyton éber módban van, a magas stressz szint pedig fizikai megbetegedésekhez is vezet. 

Hogyan küzdd le a transzgenerációs traumát?

Amennyiben tehát az alábbi tünetek jellemzőek a családban és rád: 

  • Vannak témák, amelyeket kerülni kell, mert feszültséget okoz és a családtagok hallgatásba burkolóznak. 
  • Vannak nagyon elfelejtett” részletek a nagyszülők/szülők életében, amelyekről nem lehet beszélni és rájuk kérdezni sem. 
  • Álmatlansággal, generalizált szorongással küzdesz, amelyeknek nincs oka a saját életedben. 
  • Gyakran érzed magad ok nélkül dühösnek, csalódottnak, magányosnak vagy izoláltnak
  • Önértékelési zavarokkal, esetleg poszttraumás stressz szindrómával küzdesz.
  • Gyakran álmodsz félelemmel teli helyzeteket, amelyeket nem értesz. 

Ezekben az esetekben valószínűleg transzgenerációs traumával van dolgod. Érdemes végiggondolni a szülők és nagyszülők életét és a korokat, amelyeken éltek. Az olyan események, mint a holokauszt, népirtás, rabszolgatartás, erőszakos áttelepítés, gyermekek elvesztése és elválasztása, természeti katasztrófák, éhezés és mélyszegénység mind lehet traumatikus élmény. 

Ha ezek közül valamelyiknek is áldozatául estek a felmenőid, akkor valószínűleg te magad is hordozol valamilyen transzgenerációs hatást. Láthatod, hogy ezek olyan hatások, amelyek kivétel nélkül minden ember életében előfordulnak, így nem véletlenül mondjuk: mindannyian hordozunk transzgenerációs traumákat. 

1. Nyílt és őszinte kommunikáció

A transzgenerációs hatásokat ugyanis csak akkor lehet megszüntetni, ha megtörjük a láncot. Ez azt jelenti, hogy az első lépés, hogy felismered, hogy valamilyen traumával van dolgod. Ezek után pedig érdemes nem kerülni a témát tovább. Ha tudod, hogy valami történt a családod életében, akkor a nyílt, őszinte kommunikáció a legjobb megoldás. Azokat a családokat gyűri maga alá, akik nem beszélnek a megtörtént eseményekről, a beszélgetés viszont segíti ezt leküzdeni. 

2. Visszatérés a kulturális örökséghez

A kulturális örökség megismerése különösen fontos, hiszen az identitásunk alapját is képezi. Ha ugyanis abból adódott transzgenerációs trauma, hogy valamilyen etnikumhoz tartozol, akkor érdemes jobban megismerni az etnikumi identitást.

3. A terápia

A pszichoterápia segíthet abban, hogy megértsd jobban a saját és a család történetét. Egy lehetséges mód a trauma feldolgozására, de nem az egyetlen – akár egy hűséges barát is segíthet azzal, hogy meghallgat, és segít összekötni a pontokat. 

4. Írd át a történetedet

A saját történeted és életed összefonódik a családodéval, de ne feledd: önálló individuum vagy, és te vagy a felelős a sorsodért. Ha tehát transzgenerációs traumával van dolgod, próbáld meg megérteni azt, és hogy hogyan van a saját életedre hatással.

Összefoglalás

A transzgenerációs trauma a gyermek és az unoka életének minden területét megkeserítheti. Ezért is különösen fontos, hogy felismerjük, ha ezzel van dolgunk, így tehessünk ellene. A tünetei között megtalálható a rémálom, folytonos szorongás vagy depresszió, düh, magány és szociális izoláció. Ha mindemellett vannak olyan témák, amelyeket a szülők vagy a nagyszülők jelenlétében kerülni kell, akkor pedig biztosra behetjük, hogy trauma történt. 

A traumákat örökíteni lehet, és a géneket, mentális állapotunkat és immunrendszerünk állapotát is átírja. Éppen ezért nem lehet félvállról venni – ha nem törjük meg a láncot, akkor gyerekeinknek, unokáinknak is tovább adjuk, ezért a legjobb feloldani ezeket.  

Ha megtaláltuk azokat a pontokat, amelyeket összekötve megérthetjük a traumákat, könnyebben találunk megküzdési módot is. Az új megküzdési mód pedig segít saját magunk újra értelmezésében, ezzel pedig javítva az életminőségünkön

Felhasznált források

Kapcsolódó bejegyzések

Transzgenerációs traumák nyomában

Transzgenerációs traumák nyomában

A gyerek tiszta tábla” – mondta Rousseau, azonban egyre inkább megdőlni látszik az elmélet a transzgenerációs hatás bebizonyítása miatt. A gyerekek ugyanis nemcsak a szemünk vagy a hajunk színét, esetleg egyes tulajdonságainkat vagy a temperamentumunkat öröklik, hanem...

 Gyors és lassú gondolkodás, Önfejlesztő Könyvklub ajánló

Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás, Önfejlesztő Könyvklub ajánló

Könnyen azt hihetjük magunkról, hogy mi csak is racionális, jól átgondolt döntéseket hozunk. Azonban ez az igazságtól nagyon messze van. A közgazdasági Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman és kutatótársai rengeteg kísérletet végeztek el, amelyek bebizonyították,...

 Szünet – Önfejlesztő Könyvklub ajánló

Danielle Marchant: Szünet – Önfejlesztő Könyvklub ajánló

Ti is állandóan pörögtök, hogy minden tennivalóval végezzetek, hogy aztán a nap végén rájöjjetek, hogy igazából ennek az ördögi körnek soha nem lesz vége? Mindig lesz új feladat, újabb megoldandó probléma…Szünetet tartani és kicsit lelassulni annak érdekében, hogy...

The post Transzgenerációs traumák nyomában appeared first on Önfejlesztő Akadémia.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!