Azt mondják, hogy váltani sosem késő, erre pedig remek példát nyújt Párkányi Gábor története, aki több mint három évtizeden keresztül dolgozott légitársaságoknál, de aztán teljesen más fordulatot vett az élete. 2020-ig a Wizz Air ügyeletes forgalmi igazgatója volt, majd 51 évesen – részben a saját egészsége érdekében – döntött úgy, hogy ideje váltania, nem sokkal később pedig sport mentáltréner lett.
Három évtized alatt végigjárta a ranglétrát
Tizenhét-tizennyolc évesen nem igazán tudta, milyen területen tanuljon tovább, így szülei buzdítására először mérnöknek, aztán közgazdásznak jelentkezett. Miután nem vették fel, kitalálta, hogy a Malévnál dolgozna. A légitársaságnál akkoriban már évek óta létszámstop volt, így csak az kerülhetett be, akinek megfelelő kapcsolata volt. Sem a családban, de még a rokonságban sem volt soha senki, aki a repüléshez köthető, így végül egy családi ismerősnek köszönhetően kapott munkát a Malévnál. „Így kezdtem közel 19 évesen a légiközlekedési karrieremet” – emlékezett vissza Gábor, aki ekkor még nem bizonyára nem gondolta, hogy ilyen hosszú időre a repülés világában ragad.
Nagyon érdekesek a dátumok, hiszen 1988. március 1-én léptem be, majd 2020. március 1-ig voltam légitársasági alkalmazott. Napra pontosan 32 évig. A repülés lett a világom. Ahogy teltek az évek, úgy ragadt rám a tudás is. Szinte minden információt megjegyeztem, mivel élveztem, amit csináltam.
Mielőtt Gábor vezető pozícióba került volna, nemcsak földi utaskísérőként, hanem rampásként – hivatalosan: járatkiszolgálási koordinátorként – is dolgozott. Az ő feladatuk a terhelés- és súlypontszámítás, valamint hogy ellenőrizzék a repülőgép földi kiszolgálása alatt a munkafolyamatokat. Tudnia kell, hol van üres állapotban a repülőgép súlypontja, hány utas várható, továbbá mennyi árut és poggyászt kell elhelyezni majd a repülőgépen. A számítások alapján határozzák meg a repülőgép kritikus súlyadatait és egyensúlyi helyzetét.
„Ezt az okmányt a járat indulása előtt öt perccel odaadom a kapitánynak. A kapitány ezek alapján állítja be a repülőgép műszereit. Ez segíti abban, hogy a repülő biztonságos állásszögben tudjon repülni, és utána le is tudjon szállni. A felszállási sebességhatárokat is részben ezek alapján állítják be. Kellőképpen felelősségteljes munka volt, ezért is tetszett” – mondta, majd hozzátette azt is, miszerint nagy nehézséget jelentett az is, hogy tudni kellett fókuszálni, hiszen a számítások elvégzésére körülbelül 50 perc állt a rendelkezésükre. Akadt olyan is, amikor a rakodótérbe kellett bemásznia, hogy ellenőrizze a rakodást, meteorológiát is tanult, egyszóval a földön történő folyamatokat A-tól Z-ig ismerte.
Fotó: Neményi Márton
Egészségügyi problémák miatt hagyta ott a Wizz Airt
Gábor az évek során a kisebb légitársaságok mellett dolgozott az Austrian Airlinesnál, illetve a Lufthansánál is. Az évek során rengeteg tapasztalatot szerzett, ráadásul mindig is vonzották az újdonságok. Fiatalabb korában például egy kis szakmai csoporttal terveztek saját légitársaságot alapítani, ekkor épp egy másfél éves marketing manager képzésen vett részt, 45 évesen pedig geográfus végzettséget is szerzett. 2004-ben szerzett tudomást arról, hogy Váradi József – a Wizz Air jelenlegi vezérigazgatója –, egy low-cost légitársaságot szeretne alapítani. Gábor akkoriban már 16 éves tapasztalattal rendelkezett, így beadta az önéletrajzát a Wizz Airhez.
A Wizz Airtől visszahívtak, bemutatkoztak, de valamiért nem volt tökéletes a vonal, én pedig nem értettem, így rögtön letettem azzal, hogy ez biztos téves lesz. Persze, amikor leesett, rögtön visszahívtam őket. Miután átmentem a vizsgákon, a Wizz Air ügyeletes forgalmi igazgatója lettem.
Ez a pozíció szinte minden korábbinál nagyobb felelősséggel járt, hiszen a kétgyermekes édesapa az egész napi forgalomért volt felelős. Felelősséggel tartozott a kollégákért is, akik a navigációval és a repülő személyzet vezénylésével foglalkoztak, a rendellenességek kezeléséért, a járatok pontosságáért, adott esetben pedig az időjárási viszonyok okozta késésért, szinte minden munkafolyamatot felügyelnie kellett, a járattal kapcsolatos végső döntések pedig az ő kezében voltak.
„2004 és 2020 között ha utaztál Wizz Airrel, és esetleg töröltek egy járatot, akkor lehet, hogy az én anyukámat kellett volna szidnod. Viccet félretéve, 16 évig műszakos rendben dolgoztam, ami azt jelentette, hogy valamikor reggel 7-től este 7-ig kellett dolgoznom, máskor pedig este 7-től reggel 7-ig. Egészségügyi problémák miatt hagytam ott a légitársaságot. 2020-ban jöttem el, viszont akkor már öt-hat éve komoly alvásproblémákkal küzdöttem.”
„A telefon mindig ébren tartott”
Nem volt egyszerű, hiszen Gábor gyermekei úgy nőttek fel, hogy az édesapjuk számos ünnep alkalmával dolgozott, ráadásul egy évben csak pár hét volt, amikor el tudott menni egy hosszabb szabadságra, kikapcsolódásra.
„A lányom 19, a fiam pedig 15 éves koráig úgy nőtt fel, hogy én a Wizz Airnél nyomtam az ipart. A feleségem nem dolgozott akkor. Ez volt a megállapodásunk, hogy ő tudjon a gyerekekkel foglalkozni, bár ebből is akadtak konfliktusok, hiszen a magyar valóság sajnos nem az egykeresős modellre épül. Ki tudom jelenteni, hogy nagyon kemény időszak volt, baromi nagy felelősséggel.”
Az édesapa az évek során komoly alvászavarral küzdött, hiszen elmondása alapján 16 éven keresztül a műszakozás miatt folyamatosan túlórázott. Rendellenességek bármikor jelentkezhettek, aminek megoldása prioritás volt. A géppark mozgásának folyamatos felügyelete mellett lazításra nem nagyon volt idő, hibázásra pedig egyáltalán nem.
„Volt olyan, hogy hajnali negyed 2-kor úgy tűnt, hogy lett volna egy kis szusszanásra időnk, de ez nem tartott sokáig, mert 30-40 perc múlva már ismét csörgött a telefon. A legdurvább az volt, amikor 2019-ben telt el úgy egy hét, hogy összesen 20 órát aludtam. Amikor lehetett volna aludni, akkor egyszerűen nem tudtam, amikor meg aludtam volna, akkor már fent kellett lennem. Volt olyan is, hogy inkább több órát buszoztam a munkahelyemre, mert annyira kialvatlan voltam, hogy nem mertem vállalni az autóvezetést. Nem kívánom senkinek.”
Fotó: Neményi Márton
„A szervezetem jelezte, hogy ez így nem működik”
Immár 2019-nél tartunk, amikor Gábor komoly alvászavarokkal küzdött, vagyis a szervezete is jelezte, hogy ezt az életvitelt nem folytathatja tovább. Ekkor már 32 éves tapasztalattal rendelkezett, ebből az időből pedig 16 évet a Wizz Airnél töltött.
„51 éves voltam, amikor beszéltem a HR-igazgatóval a problémáimról, mivel szerettem volna más osztályra kerülni. Tisztában voltam a légitársaságok sajátosságaival, tudtam, hogy a repülőgépek természetesen éjszaka is repülnek, mégis azt gondoltam, hogy az a 16 év, amit letettem az asztalra jelent valamit. Hát, sajnos nem sokat. Bár pár hónappal később sikerült cégen belül egy nyugisabbnak tűnő állást betöltenem, ez sem jelentett megoldást. Akkor tudtam, hogy itt már csak magamra számíthatok.”
Az édesapa sokáig önbizalomhiánnyal küzdött
Ugyan Gábor sikeres karriert futott be, elmondása szerint sokáig küzdött önbizalomhiánnyal, ami részben a hozott családi mintáinak volt köszönhető. Intellektuális téren nagyon sokat köszönhet a családjának, hiszen már egészen kicsinek is logikai feladatokkal edzette édesanyja, azonban az érzelmi sík – Gábor szavaival élve – katasztrófa volt. Míg édesapja egy nagyon befelé forduló művészléleknek számított, akivel nem igazán lehetett mély beszélgetéseket folytatni, addig édesanyja folyamatosan megkérdőjelezte a döntéseit. Részben ez az oka annak, hogy az édesapa belül is rengeteget vívódott és sokszor megkérdőjelezte saját magát.
„Meglepő, mivel ez menedzserként és az apai szerepemben soha nem jött elő. A munkában biztos, megalapozott döntéseket hoztam, illetve azt is tudtam, hogy a gyermekeimet hogyan szeretném nevelni. Huszonéves koromban volt egy érdekes momentum a 6-os villamoson. Az ajtóban álltam, és éppen néztem ki a fejemből, amikor megláttam a járdán egy apukát, akinek a nyakában ül a gyermeke. Nem hallottam őket, de láttam, hogy nagyon szeretik egymást, az apuka büszke a gyerekére és kötődnek egymáshoz. Ez abban a másodpercben belém égett. Akkor azt mondtam, hogy ha én nem úgy csinálom, ahogy engem neveltek, akkor már jól csinálom!”
Mint oly sokan, az elmúlt években Gábor is egy nagy önismereti utazáson vett részt. Kutatta az okokat és kereste a megoldásokat, a válaszokat. Évekig járt pszichológushoz, továbbá családállításon is volt. Ennek köszönhetően pedig nemcsak magáról, hanem a családjáról is sokat megtudott, továbbá értelmet nyert az is, hogy mi állt a gyerekkori neveltetésének hátterében.
Fotó: Neményi Márton
Részben gyermekeinek köszönhető, hogy új hivatásra lelt
Gábor gyerekkorában kilenc éven át volt versenysportoló, ebből több, mint hét éven át kosárlabdázott. Az édesapának kezdetben nem az volt a célja, hogy élsportolót neveljen gyermekeiből, sőt, azt is hangsúlyozta, hogy egy szülőnek nem szabad a saját, be nem teljesült vágyait átültetni a gyerekeibe, hiszen ők külön személyiségek. Ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy lánya Réka, és fia Máté megismerkedjenek a sporttal. Az már csak hab a tortán, hogy Réka később magyar bajnok és kupagyőztes vízilabdázó, Máté pedig jelenlegi csapata, az Alba Fehérvár egyik legértékesebb utánpótláskorú kosárlabdázója lett, idén nyártól pedig az NB1-es felnőtt csapat játékosa.
„Réka még csak hatéves volt, amikor felhívtam az úszásoktatót. Elmondtam neki, hogy nem egy következő Egerszegi Krisztinát szeretnék kinevelni, de azért ne kelljen félnem, ha 15 évesen például egyedül elmegy a Balatonhoz. Voltak vicces történetek, mert az úszóiskola indulása előtt próbáltam Rékával megismertetni a vizet. Leültünk a medence lépcsőjére, elmagyaráztam neki, hogy vegyen nagy levegőt, és fújja ki a víz alatt. Ő ki is fújta, de levegőt is vett a víz alatt. Szegény elkezdett fuldokolni, és akkor mondtam is magamban: Na, egy életre elintéztem a lányomat és biztos nem fog többet vízközelbe menni.”
A kezdeti nehézségek azonban nem tántorították el Rékát, ugyanis szorgalmasan járt az edzésekre, nem sokkal később pedig öccse, Máté is követte ezen az úton, sőt egy időben a testvérpár együtt járt a Budapesti Honvéd Sportegyesület edzéseire.
Gábor azt mondja, hogy az élsportnak köszönhetően nemcsak gyermekei tanultak rengeteget, de az ő szülői mivoltához is rengeteget hozzátett.
Gyermekeinek köszönhetően pedig sokat tanult arról, hogy hogyan kell támogatni egy sportolót a nehezebb pillanatokban.
„Réka egy versenyszámban nem úgy szerepelt, ahogyan azt elképzelte. Klasszikus esete volt az »eltört a mécses« szituációnak, ugyanis szipogva szállt ki a medencéből, majd azt mondogatta, hogy abba szeretné hagyni. Magamban azt mondtam: »Gábor, neked most az a feladatod, hogy a lányodat összeszedd a földről. Van rá 45 perced a következő versenyszámig, Rékának pedig úgy kell felállnia a rajtkőre, hogy mosolyogjon.« Végül sikerült megoldanom. Nem utasításokat és tanácsot adtam neki, hanem megpróbáltam rávezetni, és az érzelmein és a motivációin keresztül elérni a tudatát.”
Fotó: Neményi Márton
Érezzék jól magukat, de mégis kihozza belőlük a maximumot
Ahogy teltek az évek, edzőváltás és egyesületváltás miatt lánya úgy döntött, hogy nem szeretne többet úszni, így az édesapa gondolkodni kezdett.
„A következőt kérdeztem tőle: ha azt mondom, hogy a medencében vagy és bedobok melléd egy labdát, akkor mit fogsz szólni? Akkor már tudta, hogy ez mit jelent, viszont azt tudni kell, hogy Réka kezdetben nem volt jó barátságban a labdával. Mielőtt eldöntöttük, hogy szeretne-e vízilabdázni, sokat labdáztunk vele a parkban. Néhány évvel később a Tigra-ZF-Eger csapatával lett Magyar Kupa-győztes, majd magyar bajnok.”
Nemcsak Rékának, hanem Máténak is új sportot kellett találnia – mivel egy ideig ő is vízilabdázott –, de hiába volt jó játékos, az akkor mindössze 12 éves fiút sajnos edzői megaláztatás érte.
„Máté mosolyogva járt az edzésekre, majd egyszer olyan elkeseredetten sírt, ahogy még nem láttam korábban. Kora tavasz volt, viszont késő délután, majdnem este, így még elég hideg volt az idő. Ők nyitott medencében edzettek ekkor. Kiderült, hogy az edző kizárólag őt kiküldte a medencéből, majd tíz kört kellett békaugrásban lenyomnia a csapat előtt. Számtalan esetben pedig azt hajtogatta az edző, hogy soha nem lesz belőle vízilabdás. Utólag tudtam meg, hogy az edzővel kapcsolatban már korábban is merültek fel kérdések. Akkoriban már az egyesület elnökével leveleztem, kivizsgálták az ügyet és elnézést kértek, Mátét pedig maradásra akarták bírni. Nem sikerült. Az edzőt egyébként elbocsátották.”
Máté végül nem folytatta a vízilabdát, helyette kosárlabdázó lett, nem sokkal később pedig felvették a Rátgéber László vezette pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiára.
Sport mentáltréner lett az új hivatása
Habár Gábor papírforma szerint nem volt mentáltréner, tudat alatt mindkét gyermekével végigcsinálta azt, amit egy mentáltréner egy sportolóval. A gyakorlati részében nagy tapasztalata lett, elsajátította a szakma elméleti részét is. Ekkor döbbent rá, hogy az, amit az ezt megelőző 15 évben csinált, az maga volt a sport mentáltréning esszenciája. Későbbiekben prevenciós masszőri tanfolyamot is elvégzett.
A magyar sportban azt látom, hogy a sport mentáltréninget még mostohagyerekként kezelik, nem annyira ismert és elfogadott. Talán még egy szokatlan újdonságnak számít, pedig nagy szükség lenne rá. Ennek nagy jövője van, szemléletváltásra van szükség, mivel minden fejben dől el. Egyre több visszajelzés van, hogy a századok és miliméterek között már nem a fizikai, hanem a mentális erő dönt.
Gábor szerint a sport sokkal közelebb hozta, illetve egyben tartotta a családot, kohéziós erőként hatott, ráadásul már egy közös családi vállalkozást is indítottak, ami nem más, mint a Sikerszéria.hu. Elmondása szerint egy több részegységből összetett sportszolgáltatást nyújtanak, melyben szerepel kizárólag természetes összetevőkből készült étrend- és táplálékkiegészítők forgalmazása, sport mentáltréning és masszázsszolgáltatás is profi és amatőr sportolók, illetve sportegyesületek számára, székes masszázs tekintetében pedig akár cégek számára is. Ezzel párhuzamosan és ehhez kapcsolódóan indítottak egy Sport Talks nevű beszélgetés sorozatot is, ahol sportolókat kérdeznek az érzelmi, szellemi, mentális felkészültségükről és ezek szerepéről az élsportban.
„A lányom találta ki a mottónkat: Tiszta tudat, tiszta sport.”
Fotó: Neményi Márton
English (US)