Újabb mozdony gyulladt ki, egy héten belül ez a harmadik

1 nap ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kigyulladt egy személyszállító vonat mozdonya Celldömölkön a Kismezői vasúti átjáróban – közölte a Kráter Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A vonat Boba felől Celldömölk írányába közlekedett, mikor a mozdony vezető füstöt észlelt a fülkében és megállította a szerelvényt a pályán.

5 fotó

A tűzoltók délután 16:07-kor kapták a riasztást, a helyszínre érkezve porral oltókkal fékezték meg a lángokat, az utasokat leszállították.

Személyi sérülés nem történt, ám a közlekedésben fennakadásokat okozott a tűzeset.

A vonattüzet Vitézy Dávid is kommentálta, aki a Facebookon a következőt írta:

Lázár János inkább a Prideról posztolt, amit gyorsan a dohányzáshoz hasonlóan károsnak minősített – jó kemény mondat, hogy inkább erről írjon a sajtó, mint a sorozatos mozdonytüzekről. Pedig az égő mozdony füstje is legalább olyan káros a gyerekekre, mint a dohányfüst.

A fővárosi képviselő azt is kiemelte, hogy egy hét alatt ez volt a harmadik mozdonytűz, ezelőtt Balatonfüreden és Debrecenben is történt hasonló.

Kapcsolódó
Kigyulladt egy mozdony Debrecenben
A helyszínre a város hivatásos tűzoltóit riasztották.

The post Újabb mozdony gyulladt ki, egy héten belül ez a harmadik first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!