Újraindul a pécsi Volvo-gate miatti büntetőper, aminek másodrendű vádlottja egyszer majdnem egymillió euróval eldugított egy amszterdami ATM-et

2 órája ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Kúria döntése nyomán most már biztos, hogy újraindul első fokon az akkor fideszes vezetésű pécsi önkormányzat egy 2015-ös hollandiai buszbeszerzése nyomán korábban már lezárt büntetőeljárás, írja a Szabad Pécs. Az ügyben első fokon a Kaposvári Törvényszék hozott felmentő ítéleteket, azt másodfokon „a Pécsi Ítélőtábla számos eljárási hibát feltárva atomjaira szedte”, de ezt a döntést a másod- és negyedrendű vádlott megfellebbezte. A Kúria kedden hozta nyilvánosságra a határozatát, amellyel a fellebbezéseket elutasította. A másodfokú végzés így jogerőre emelkedett, vagyis az eljárás újraindul, de Kaposvár helyett már Szekszárdon.

A Szabad Pécs felidézi, hogy a másodfokú bíróság nemcsak eljárási hibákat és rossz következtetéseket talált az ügyben, de szóvá tette azt is, hogy nem hallgattak ki olyanokat, akiket ki kellett volna, vagy ha ki is hallgatták őket, lényeges kérdéseket nem tettek fel nekik. Az Ítélőtábla a most már jogerős ítéletben azt is kifogásolta, hogy „nem vizsgálták érdemben az akkori pécsi városvezetés és cégvezetés, valamint az eljárásban közreműködő ügyvédek és szakértők felelősségét sem”.

Pénzmozgások így és úgy

A másodfokú ítéletből több érdekes részlet kiderül. Így például az, hogy az ügy másodrendű vádlottja 19 tranzakcióval mintegy 900 ezer eurót akart befizetni egy amszterdami banki ATM-be, de közben segítséget kellett kérnie, „mert a kiválasztott bankautomata megtelt, a pénz egy részét így abba már nem tudta befizetni”. Mint kiderült, ez a frappáns megoldás volt az, ami után a holland hatóságok megindították a nyomozást. És a holland nyomozás iratai megemlítik a fideszes parlamenti képviselőt, Bánki Eriket, mondván:

„a magát az elsőfokú eljárás előkészítő ülésén bűnösnek vallott harmadrendű vádlott a számára 2015-ben, egy thaiföldi offshore cég számlájára beérkezett mintegy 170 millió forintból 50 millió forintot Bánki Erik egyik, akkori németországi cégének a számlájára utalt”.

Az üggyel kapcsolatban Bánki azt mondta a pécsi lapnak, hogy ez téves információ, ő egyeztetett erről az állítólagos utalásról, de nincs nyoma, nem kapott a volt cége ilyen utalást a megnevezett személytől. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő viszont ismét úgy kommentálta az ügy újraindulását a Facebookján: „Bánki Erik egy kis lépéssel közelebb kerülhetett a börtönhöz” (vagyis júniusban még nagy lépést írt).

Bánkit 2022 májusában tanúként is meghallgatták a per egy korábbi fázisában, akkor azt vallották a bíróságon, hogy csupán egy koncert és a jó kaja miatt utazott a térség két képviselője Hollandiába éppen akkor, amikor az utóbbi évek legnagyobb pécsi korrupciós ügyét intézték ott.

Ez volt a Volva-gate

A Volvo-gate 2014 végén és 2015 elején történt eseményeket takar. Pécs közlekedési cége, az akkor újonnan alapított Tüke Busz Zrt. le szerette volna cserélni a város autóbuszflottáját. Egyszerre több mint száz buszt kellett beszerezniük. Kevés esély volt rá, hogy találnak a piacon használt járműveket, és nem új járművek beszerzésével kell megoldaniuk a feladatot. Ám 2014 végén a cégvezetés fülébe jutott, hogy a hollandiai Breda városa épp megszabadulna az egészen keveset futott Volvo buszaitól, amivel addig az elővárosi közlekedést oldották meg.

Erről a Volvo Hungária értesítette a pécsieket, és a saját, holland cégüket ajánlották a beszerzés lebonyolításához. Ebből a levélből – ami szintén eljutott a Szabad Pécshez – az is kiderül, hogy mennyiért kínálták a buszokat. 2015 februárjában a város közgyűlése ki is írta a közbeszerzést a 3,5 milliárdos buszvásárlásról, ám azon a Volvo által ajánlott cég helyett egy Bus & Coach Trade nevű másik holland cég indult el egyedül, akiknek korábban semmilyen hasonló tapasztalatuk nem volt ekkora tranzakciók lebonyolításában.

Kiderült, hogy ez a cég ugyanazokat a bredai Volvokat adja majd el Pécsnek, amelyeket korábban a gyártó ajánlott a városnak. Időközben ugyanis megszerezte az értékesítés opciós jogát rájuk. Az is nyilvánosságra került, hogy a nyertes, 3,5 milliárdos ajánlat 700 millió forinttal több, mint amennyit korábban a Volvo kért volna értük.Akkoriban a várost a fideszes Páva Zsolt vezette, a buszbeszerzésért pedig a korábbi alpolgármester, 2015-re már országgyűlési képviselő, Csizi Péter felelt.


Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!