Papírra vetve hagyja pihenni hangomat.
Suttogják a lapon szívemnek titkait,
Árulják el Neked az érzést, mi bent lakik.
Az érzést, amit elmondani úgysem tudok,
Hol felemel, hol kínoz, de rá sosem unok.
Nincsen nyelv, ami ki tudná fejezni ezt,
Mi régóta köt hozzád, és sehogy nem ereszt.
Olyan, mint egy dallam, mi álomba ringat,
Egy vallomás, ami kitölti gondolatainkat.
Kemény drog testemnek, mitől függő lettem,
Bájital a szívnek, amitől beléd szerettem.
Mikor fáj, akkor is jó, s nem elég belőle,
Sokszor sebekkel teli, de mennék még előre,
Mert ha megpihenek, mindig egy csoda vár,
Hisz melletted lehetek, s ezért nincs nagy ár.
Nem lehet véletlen, hogy egymásra akadtunk,
Nem hazudik testünk, mikor a másikat akarjuk,
Oka kell, hogy legyen, hogy bármin átjutunk,
Érzem akkor is, ha csak némán bámulunk.
Nem bírok elszakadni, s nem is akarok soha.
Kellesz nekem, bármerre is visz az utam tova.
Eldobok mindent, hogy boldoggá tegyelek,
Amíg Te az nem vagy, addig én sem lehetek.
English (US)