a temetőben lábnyomot se hagyok,
együtt surranok a hajnali széllel,
hangokat hallok, mik különös szeszéllyel
suttogják az életük bánatát,
nekem sírják el az elveszett Kánaánt.
A bús szellemek cikáznak s libbennek,
sebeiken forradás, könnyen feleselnek,
minden élő arcát kíváncsi`n kutatják,
mikor jön közéjük, mikor lesz odaát?
Időnként felülnek a fagyos szél hátára,
fogatlan nevetés zöld színű álmára,
úgy duruzsolják az életük keservét,
hogy akkor is hallanád, ha nem is keresnéd.
English (US)