Valaki filctollal írt titokzatos verset hagyott Tompos Kátya sírján

2 napja ezelőtt 4



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A színésznő minden kétséget kizáróan egy szenvedélyes és őserejű tehetség volt, akinek sajnos időből jutott a legkevesebb, azonban végig emelt fővel viselte betegségét amelyet sokáig titokban is tartott a világ előtt. Ez az időtartam azonban sokkal hosszabb lehet, mint azt eddig gondolták. 

Tompos Kátya

Szerelmes Shakespeare romantikus komédia sajtótájékoztatója a budapesti Madách Színházban. (Fotó: fotocentral.hu /Rozmanitz Gábor)

A sírhelyről készült első fotók alapján a végleges sírkő még nem készült el, az ideiglenes fejfán pedig ez áll: “Szeretünk Kátya”. A Bors riportere frissen járt a helyszínen, ahol a síron egy fekete filctollal írt verset is talált, amelyet az aláírás alapján egy bizonyos H. Ferdinánd hagyott ott – akiről viszont nem tudni, hogy ki lehet.

Néhány sor már elmosódott, az olvasható rész valahogy így szól:

“Vagy csillagútra térni nagyszerűbb dolog? S vakító fényességgel szemedbe vágni… S a táguló térben megtalálsz engem s önmagad”. A Bors által közölt fotón a lap tetején látszik egy 3-as szám is (vagyis talán nem ez volt a vers eleje), az alján pedig az aláírás mellett a dátum: 2024. VI. 24. – elképzelhető tehát, hogy ez volt Tompos Kátya temetésének pontos dátuma, de az is lehet, hogy csak a szöveg keletkezésének idejét jelzi.

Tompos Kátya, a Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színésznő és énekesnő 41 éves korában hunyt el egy hosszan tartó és ritka daganatos betegség következtében. Betegségéről csak keveset lehetett tudni, és csak május elején derült ki, hogy ez volt a visszavonulásának oka. A színésznőnek speciális gyógykezelésre lett volna szüksége, amit kollégái és barátai szerettek volna támogatni. Rábeszélték, hogy engedje meg, hogy gyűjtést szervezzenek a kezelés finanszírozására, de sajnos már túl késő volt.
  

“Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk. Ez tényleg olyan, mintha az ország összefogott volna valakiért. Az emberek megmutatták, hogy össze tudnak tartani még ebben a fura világban is” – nyilatkozta korábban Hrutka Róbert, Tompos Kátya egyik legjobb barátja, aki virrasztást is szervezett a színésznő emlékére. 

 

Via

The post Valaki filctollal írt titokzatos verset hagyott Tompos Kátya sírján first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!