Végre megkapja a pénzét a fürdővizét árusító influenszer

3 hete ezelőtt 5



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Belle Delphine nagyjából öt éve árulja a fürdővizét, ezidő alatt 90 ezer dollárt  (kb. 32 millió forint) keresett, amiből viszont egy centet sem tudott elkölteni.  Az influenszer az X-en (korábban Twitter) közölte, hogy a PayPal elvitte a teljes nyereségét, most viszont mindent visszakapott, a cég visszaadja a fürdővíz eladásokból származó pénzt – írja a Mirror.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Belle Delphine (@belle.delphine) által megosztott bejegyzés


A PayPal korábban 2500 dolláros (kb. 8900 forint) büntetést szabott ki minden egyes üveg fürdővízre. A cég szexuális tartalmakra vonatkozó szabályzata lehetővé teszi fizikai áruk, például DVD-k vagy magazinok (vagy akár fürdővizes üvegek) értékesítését, de csak az Egyesült Államokon belül, Delphine viszont az Egyesült Királyságban él.

A PayPal szóvivője azt mondta, hogy a cég elvetette a bírságot, ezután döntöttek úgy, hogy felszabadítják Delphine számláját és visszaadják neki a pénzt. Ez azonban csak nemrég történt meg.

Delphine 2019-ben jelentette be, hogy elkezdi árusítani a fürdővizét, amit később pillanatok alatt elkapkodtak. A 24 éves influenszer azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy elárverezte az első pornójában használt óvszert, később pedig az első szexvideója is kiszivárgott.

The post Végre megkapja a pénzét a fürdővizét árusító influenszer first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!