Én az álmunkba beleragadtam,
amikor kezedbe adtam
a kicsi mindent belőlünk,
aki megtöltötte szemedet fénnyel,
a jövőnket reménnyel,
és hagyott eltelni egymással.
Tartást adott, hármunknak egy kérget,
kívül tartani mindent, ami nem mi.
Mintha
nem is teltek volna évek,
csak napok, percek,
mikor a csend szárán billegő reményt
letörte valami vétek,
s a halál kért el
alabástrom, fektetett szobornak téged.
English (US)