A bíróságon nézett szembe egymással Baukó Éva és Alekosz

2 hónapja ezelőtt 6



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Másodjára járult a bíróság elé Baukó Éva és Alekosz. Bár korábban úgy tűnt, hogy a két ex villalakó jó barátságban van egymással a kettejük között lévő viszony úgy tűnik megromlott, vitás kérdésük rendezésében pedig a bíróság dönt majd. A ValóVilág 4 két játékosa hétfőn délután az Érdi Járásbíróságon nézett szembe egymással.

 Nagy Zoltán)

Itt még barátságban Alekosz és Baukó Éva (Fotó: Nagy Zoltán)

Éva amiatt perelte be villatársát, mert állítása szerint Alekosz fiatalkorú lányokat zaklat az interneten, alkalmi vagy párkapcsolatot keresve. Éva egy érintettel beszélt is, ám a hölgy, aki az eset idején még csak 14 éves volt, nem szeretett volna a nyilvánosság előtt beszélni az ügyről. Éva minderről bejegyzést írt a közösségi oldalán, pedofil hajlamú viselkedéssel vádolva Alekoszt, aki nem tűrt tovább: rágalmazás és levéltitok megsértése miatt beperelte egykori barátját – írta meg a Blikk

Számoltam azzal, hogy be fog perelni, de én bizonyítékokkal alá tudok támasztani mindent, amit állítok róla, nem alaptalanul vádolom. Azzal, hogy nyilvánosságra került az ügy, morális értelemben már nyertem. Ha elvesztem az Alekosz elleni pert, az igazság miatt akkor is megérte, legalább felhívtam az ország figyelmét a viselkedésére, amit nem lehet büntetlenül hagyni

– nyilatkozta korábban Éva a lapnak.

Az első találkozójukra a mai nappal került sor, azonban nem sikerült megegyezniük a feleknek, így hamarosan újra folytatódik a tárgyalás. 

The post A bíróságon nézett szembe egymással Baukó Éva és Alekosz first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!