A Felső-Tisza parton tart szabadtéri misét Böjte Csaba testvér szombaton

1 év ezelőtt 53



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Szegedre érkezik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki legutóbbi nálunk megejtett látogatásán mosolyogva azt mondta, “hedonizmusból” fogadott be eddig több, mint 6000 árva gyermeket. A helyszín a Horthy Csónakház előtt lévő Tisza Teátrum színpada lesz,

  • ahol szombaton 16 órától szent misét celebrál az erdélyi jótevő,
  • majd 17:30-tól egy jótékonysági főzés ételeit áldja meg.

Mint Ótott Ferenc szervezőtől megtudtuk, egy újabb jótékonysági főzésre készülnek, ennek lesz a vendége Böjte Csaba. Évente több alkalommal tartanak ilyet a Felső-Tisza parton, ilyenkor egy-egy segítőkész vállalkozó állja a vacsora költségeit, a vendégek által becsületkasszás rendszerben kifizetett ételek bevételeit pedig 100%-ban jótékonysági célra ajánlják fel.

A lecsó – és marhapörkölt-főző verseny szombaton délben indul, ezen 14 csapat méreti meg magát, 16 órától pedig indul a szent mise Csaba testvérrel a Tisza Teátrum Szeleczky színpadán (a Horthy Csónakház előtt). 17:30-kor a szerzetes megáldja az ételeket, jön egy zsűrizés, majd az eredményhirdetést követően indul majd a jótékonysági vacsora, önkéntes adakozással, 18 órától.

A villáminterjúnk végén arra kértük a főszervezőt, hogy jellemezze 2-3 szóban Böjte Csabát, a felkérésből végül kettő lett:

  • szent
  • ember.

Ótott Ferenc szerint a szerzetes karitatív tevékenysége annyira fantasztikus, hogy egyszer még szentté fogják avatni. “A szentjeink között Csaba nevű úgysincs tudtommal” – mondta.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!