A Rex Állatotthonban segítettek a Mars önkéntesei

3 órája ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Egy vállalat számára nem csak a munkahelyi motiváció vagy a korrekt fizetés az egyetlen eszköz arra, hogy munkatársait, dolgozóit ösztönözze, csapattá kovácsolja. A közösen végzett önkéntes munka is javítja a munkahelyi légkört, növeli a dolgozók elkötelezettségét egymás és a vállalat iránt is. Egy cég társadalmi felelősségvállalása önmagában is jó példával jár elől, ám egy kutyamenhelyen végzett önkéntes munka olyan energiákat mozgat meg egy munkahelyi csapatban, hogy egy ilyen feladatot minden dolgozó mosolyogva fog elvállalni.

Nem volt ez másképp a Rex Kutyaotthon Alapítvány telephelyén sem, ahol a Mars munkatársai szeptember 27-én délelőtt az Állatok Világnapja alkalmából segítettek az alapítványi munkában. Egy állatmenhelyen mindig elkél a dolgos kéz, az önkéntesek pedig olyan szeretetet kaptak a hálás ebektől, hogy az semmihez sem fogható.

Sok állat vár új otthonra a Rex Állatotthonban

Sok állat vár új otthonra a Rex Állatotthonban

A Mars 172 ezer adag állateledellel segített idén

Az önkéntes munka helyszíneként azért esett a választás egy állatmenhelyre, mert a Mars vezetői erősen hisznek benne, hogy a kiskedvencek jobb hellyé teszik a világot. Ez adta az inspirációt egyik legnagyobb célkitűzésükhöz: hogy segítsenek jobb világot teremteni a gazdátlan házikedvencek számára is. Emellett elkötelezettek az örökbefogadás és a felelős állattartás népszerűsítése mellett is. A menhelyeknek főként állateledel adományokkal, illetve önkéntes munka útján tudnak segíteni.

„Örömünkre szolgál, hogy idén az állatok világnapja alkalmából több mint 172 ezer adag állateledellel segítettük a hazai menhelyeket” ‒ nyilatkozta lapunknak Georgina Bennett, a Mars Magyarország állateledel üzletágának ügyvezető igazgatója. ‒ „A Mars Önkéntes Program keretében Munkatársaink évente akár 16 órát szentelhetnek fizetett munkaidejükből egy számukra fontos ügynek, amely lehet saját vagy központi kezdeményezés. Örömmel tölt el bennünket, hogy az Állatok Világnapja alkalmából szervezett programunkon 30 Munkatársunk országszerte 4 állatmenhelynél segédkezett a különféle munkálatokban, illetve részt vehettek az ott élő állatok gondozásában is. A program évek óta nagy népszerűségnek örvend, a visszajelzések alapján munkatársaink különösen elkötelezettek abban, hogy ily módon támogassák az otthontalan kisállatokat. Erre pedig rendkívül büszkék vagyunk, hiszen csak együtt tudjuk jobbá tenni a holnapunkat.”

A kutyák minden falatot hálásan fogadtak

A kutyák minden falatot hálásan fogadtak

Az önkéntesek is gazdagodnak egy ilyen élménnyel

Az otthontalan háziállatok és menhelyek támogatása közös összefogást kíván: szükség van az egyének, közösségek, szervezetek és vállalatok együttérzésére, valamint elkötelezettségére, amelyek így együtt képesek változást hozni. Önkéntes munkával, adományozással és a változás mellett való kiállással bárki hozzájárulhat az otthontalan háziállatok jólétéhez, és segíthet csökkenteni a rászoruló állatok számát. Minden apró cselekedet számít, és jelentős előrelépést hozhat azok életébe, akik igazán megérdemlik. Emellett a cégek dolgozóinak sem utolsó élmény: a hasznos társadalmi munka fontossága mellett segíti a vállalati közösségépítést, emeli a munkahelyi kultúra szintjét, és a dolgozók privát életére is motiváló erővel hathat, személyes fejlődésükhöz is hozzájárulhat.

A nap fénypontja a kutyák megsétáltatása volt

A nap fénypontja a kutyák megsétáltatása volt

„Az állatmenhelyeken végzett önkéntes munka nemcsak jelentős segítséget nyújt a menhelyeknek, hanem örömet is szerez számunkra. Kiváltság, hogy kollégáimmal együtt hozzájárulhatok az állatok jobb életéhez az évek óta szervezett vállalati önkéntes napokon, legyen szó kutyasétáltatásról vagy a menhelyek fejlesztéséről. Munkánk eredményét és az állatok boldogságát látni, felbecsülhetetlen jutalom. Az önkéntesség nemcsak a segítségnyújtásban fontos, hanem a csapatszellem és az együttműködés erősítésében is” ‒ fogalmazta meg gondolatait Tóth Réka, a vállalat önkéntese az állatmenhelyen végzett munka után. 

A MARS önkéntesei segítettek a kerítések javításában is

A MARS önkéntesei segítettek a kerítések javításában is

The post A Rex Állatotthonban segítettek a Mars önkéntesei first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!