Áthívta ágyat szerelni az ismerőseit, egyikük úgy elverte ácskalapáccsal és boxerrel, hogy félig megvakult

1 hét ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kis híján tragédiával végződött egy ágyszerelés Miskolcon. Az egyik ismerőse ugyanis úgy elverte az ott lakó férfit  egy  ácskalapáccsal, és boxerrel, hogy az elvesztette az eszméletét és a fél szemére megvakult. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntett kísérlete és kifosztás miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség  közleménye szerint a férfi felment az ismerőse albérletébe közel két évvel ezelőtt, ahol együtt italoztak. Ide érkezett meg a későbbi áldozat, aki áthívta őket a lakásába összeszerelni egy ágyat.

Munka közben valamennyien alkoholt ittak, és beszélgettek. A lakásban lakó férfi és az ismerőse összebalhézott, majd kölcsönösen szapulták egymást, és dulakodtak. A harmadik férfi megpróbálta szétválasztani őket, de eredménytelenül, így elhagyta a lakást.

Az elkövető legalább ötször fejbe vágta a sértettet a nála lévő ácskalapáccsal és és egy fém boxerrel, és fejbe rúgta. A súlyos bántalmazás eredményeként a sértett eszméletlen állapotban feküdt a társasház folyosóján, ezt a helyzetet kihasználva a vádlott lenyúlta a lakásából a mobilját.

Az összevert férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, és megvakult a bal szemére. Az ügyészség fegyházbüntetést kért az elkövetőre.

Kapcsolódó
„Imádtam Gabriellát. Bárcsak ne kelnék fel soha!” – maximális büntetést kapott az exe szemeit kinyomó Gy. Attila
A jogerősen 24 év fegyházra ítélt férfi bocsánatot kért a volt barátnőjétől, de a kisgyermekes anyuka nem kért belőle.

The post Áthívta ágyat szerelni az ismerőseit, egyikük úgy elverte ácskalapáccsal és boxerrel, hogy félig megvakult first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!