Az álommeló: Betti örömkönnyekkel, Péter csalódottan távozott a versenyből

1 hét ezelőtt 4



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az álommeló csütörtök esti adásában újabb két jelöltnek kellett távoznia a versenyből. Teljesítményük alapján Betti és Péter estek ki, az ő bevételük bizonyult ugyanis a legkevesebbnek.

Nem tudok szomorú lenni, mert hatalmas élmény volt, nagyon sok mindent tanulhattam. Egyébként örömkönnyek vannak a szememben, mert én tényleg hálás vagyok azért, hogy itt lehettem. Továbbra is vallom, hogy a pozícióra alkalmas lehetnék. Vannak hiányosságaim bőven, viszont engem a körülmények gyengítettek. A körülményekben fáradtam el, nem abban, amit ez a pozíció magába foglalt volna

– fogalmazott kiesése után Betti, aki korábban a verseny feladásán is elgondolkodott.

Péter már kevésbé volt derülátó, mint korábbi csapattársa.

A következő célom talán az, a legeslegelső, hogy feldolgozzam ezt az egészet. Hogy elestem a cél előtt. Utána meg majd meglátjuk, mit hoz a jövő, próbálok majd nyilván a szívemre hallgatni és abba az irányba elmenni, amit a szívem diktál. De ehhez kell, hogy leülepedjenek az itt megtanult dolgok. Aztán majd látjuk, hogy alakul a jövő

– mondta a könnyeit törölgetve.

Kapcsolódó
Az álommeló: „A csúcson kell abbahagyni” – Betti elgondolkodott a verseny feladásán
Azt mondja, bár nagyon jónak tartja a pozíciót, amiért versenyzik, mindenáron nem akarja azt betölteni.

The post Az álommeló: Betti örömkönnyekkel, Péter csalódottan távozott a versenyből first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!