Balla Eszter: „Volt idő, amikor nehezen tudtam elképzelni, hogy a gyerekek mellől visszamenjek a színpadra játszani”

Kora reggel találkozunk a színházban. Próbád lesz?

Most nem próbálok, de így jött ki jól az időbeosztásom. Sűrű időszak következik az életemben. A Budapest Jazz Club felkért egy egész estés koncertre. Egyelőre nincs kész koncertanyagom, így az egész műsort most kell kitalálnom és összeraknom, ez nagyon sok kutatómunka. Persze lesz majd velem egy zenekar, és lesznek segítőim, ez mégis nagyrészt egy egyszemélyes projekt. Ki kell találnom hozzá egy koncepciót.

Mi áll közelebb hozzád: ez a fajta teljes kreatív kontroll, vagy az, amikor egy fogaskerék lehetsz a gépezetben? Mondjuk, mint a Játék a kastélyban egyik főszereplőjeként.

Igazából én azon szocializálódtam, hogy megmondják, majd mit csináljak. Van egy darab, jön a rendező, és vele összerakjuk. Ez egy kicsit kötöttebb dolog, de ebben komfortosabban érzem magam, ehhez vagyok hozzászokva. Nem csináltam még olyat, ahol minden rajtam, az én döntéseimen múlt. Kicsit irigykedve néztem azokat, akik képesek összerakni egy önálló estet. Pláne, ha ez az este tényleg jó lesz. Talán mostanra már összegyűlt annyi tapasztalatom, hogy tudjam, mi érdekelheti az embereket, van fogalmam arról, hogyan működhet ez. Most egyelőre a keresési fázisban vagyok. December elejéig kell elkészülnöm vele, ami mindjárt itt van. Pláne, hogy alig van időm foglalkozni vele: gyerekek, kutya, színház és egyéb kötelezettségek mellett csinálom, amiket már korábban vállaltam. De pont azért izgalmas, mert muszáj meglennie. A Swing à la Django zenekar kísér majd, csupa fantasztikus zenész.

Balla Eszter (Fotó: Olajos Piroska)

Ez lesz az első önálló zenés ested?

Igen, de már legalább 15 éve álmodozom arról, hogy milyen jó lenne csinálni egyet.

Az új darabodat, a Játék a kastélybant vasárnap egy délutáni matinéelőadáson néztem meg a Centrál Színházban. Kicsit meglepett, mennyire együtt élt vele a közönség, imádták minden percét. Egy régi Molnár Ferenc darabról van szó, amit nem nagyon próbáltatok meg aktualizálni.

Az aktualizálás/nem aktualizálás kérdése nagyon sokszor felmerül egy csaknem száz éves darab kapcsán. Puskás Tamás rendezőt is az foglalkoztatta leginkább, hogy mi az a titok, amitől ez a darab örökérvényű lesz. De valami miatt egyszerűen mégis működik! Bárhol, bármikor. Nem kell ráerőszakolni modern díszletet, jelmezeket, színjátszást, egyszerűen csak el kell játszani, ahogy megírták. Néha ennyi is elég, és az emberek szeretik!

Az ilyesmit nagyon ritkán találom jónak. A Játék a kastélyban klasszikus darab, ehhez passzoló gyönyörű díszlettel és jelmezekkel. Előbbi Bagossy Levente, utóbbi Szakács Györgyi munkáját dicséri. Nem kellenek bele mai áthallások, mert ez egy örökérvényű sztori. Az érzelmek, az emberi viszonyok és a konfliktusok fölött nem jár az idő, csak kellenek jó színészek, akik eljátsszák őket.

Játék a kastélyban (Fotó: Horváth Judit)

A darab főszereplője, Alföldi Róbert nemrég egy interjúban jegyezte meg, hogy kissé ambivalens a Molnár Ferenchez való viszonya, elismeri a profizmusát, de nem találja a mélységeit. Ehhez képest tegnap brillírozott a darabban. A te viszonyod milyen Molnárral?

Korábban nem játszottam Molnár darabban, ezért egy ideig kerestem az arányokat. Az elején szelíden álltam neki, de mindig az volt a rendezői instrukció, hogy bátrabban, szélesebben, nagyobban játsszak, itt nyugodtan lehet hisztérikus dolgokat csinálni, nem kell ezzel csínján bánni. Nagyon szeretem a Centrál Színházban az alkotók jó ízlését, sosem lépnek át egy határt, itt nem láthatsz üres ripacskodást. Ha van is túlzás a játékban, mindig hiteles keretek között tartjuk a jeleneteket. Nagyon örültem ennek a feladatnak, jó érzés volt, hogy egy ilyen szerep rám talált.

A darab több szereplőjének világát a színház teszi ki, szinte mindenről a színház jut eszükbe. Háromgyerekes édesanyaként nem hiszem, hogy ez veled is így lenne, de volt olyan szakasza az életednek, amikor minden a színházról szólt?

Szerintem már más korban élünk. Régen tényleg a színház volt a mindenünk, sokan éjjel-nappal bent voltak, készültek sorra a műhelymunkák. Kaposváron ebbe egy kicsit bele tudtam kóstolni húsz évvel ezelőtt. Manapság ez már nem így van, és ennek nyilván ahhoz is köze van, hogy egyre kevesebben tudnak megélni kizárólag színházból. Sokan sokfelé mennek, és ma már a színésznők is egyre többször vállalnak gyereket. Kezdünk egyfajta normalitásban élni, nem veszi el teljesen az eszünket a színház.

Persze ettől még színészek vagyunk, én is sokszor kapom magam a próbaidőszakban otthon azon, hogy fejben a szereppel foglalkozom. Az esetek többségében ezt le tudom tenni, már csak a gyerekek miatt is.

Balla Eszter a Játék a kastélyban c. darabban (Fotó: Horváth Judit)

A régi színházi világ jobb vagy rosszabb volt annál, mint amit ma látsz magad körül?

Nem jobb vagy rosszabb volt, csak más. Viszont mivel régen tényleg minden az előadások körül forgott, nagyobb számban születtek egészen varázslatos előadások. Régen leültünk előadás előtt és után dumálni a büfében, és ilyenkor jellemzően színházról beszélgettünk, a darabról, az új utak kereséséről. Ma már ez nem jellemző, mindenki rohan a dolgára.

A darabban játszott karaktered is egy régi kort idéz, igazi színházi díva Psota Irén módra. Jól látom, hogy az ilyen típusú színésznők is kikoptak a színházakból?

Azért még ma is vannak nagy művésznők olyan elvárásokkal, olyan életmóddal…

Jó, de nem hatvan év alatt…

Hát, igen, fiatalabb egy sem jut eszembe. Ma már a színészek is két lábbal állnak a földön. Ez a fajta színészi hiúság már eltűnőben van. Ismerek igazán nagy színészeket, egészen zseniálisakat, de az életben ők is civil emberek.

Amikor belekezdtél a színészi pályádba, benned nem volt meg a vágy, hogy olyan legyél, mint a pesti színházi élet nagy dívái?

Pedagógus családból jövök, szerény körülmények között éltünk, az ilyen szélsőség nem fért volna bele, és nem is ilyen nevelést kaptam. Egészen mást láttam otthon, mást szívtam magamba. Tulajdonképpen furcsa is, hogy színész lettem. Emiatt bennem is működött egy fék, nem erre tettem fel mindent. Otthon a férjemmel is nagyon egyenlőek vagyunk. Amikor születtek a gyerekek, természetes volt, hogy én egy kicsit visszavonultam, akkoriban a férjem munkája élvezett prioritást. Ez persze nyomot hagyott a pályámon. Cserébe viszont most én is sokat dolgozom, többet játszom, a férjem pedig támogat ebben.

Nem tartottál attól, hogy a háttérbe húzódásoddal kikophatsz a szakmából?

Ez folyamatosan foglalkoztatott. Sőt, sokszor éreztem azt, hogy el kellene kezdenem valami mással foglalkozni, mert már nincs visszaút. Volt idő, amikor nehezen tudtam elképzelni, hogy a gyerekek mellől hogyan lehet visszamenni a színpadra játszani. Másrészt meg

A mi szakmánkban fontos, hogy mindig ott legyél, egyszerűen így működik.

Játék a kastélyban (Fotó: Horváth Judit)

Most úgy tűnik, hogy egyre többen gondolnak rád.

Az ember néha divatba jön. Érdekes, mert már nem igazán hittem abban, hogy ez megtörténhet. A Covid idején csak egy-két karitatív munkám volt, azok egy darabig feltöltöttek, de egy idő után ez már kevés volt. Már azt hittem, nem tudok majd visszamenni. Lefékeztem, annyiban hagytam a dolgot, aztán hirtelen újra elkezdett csörögni a telefonom. Elkezdtek megtalálni a jó munkák, és így találtam magam a Centrál Színházban is.

Mintha mostanában más típusú szerepeket kapnál, mint régen.

Ez a változás nem most következett be, hanem még 2016-ban, amikor szerepet kaptam a Párterápia című darabban. Egy évvel korábban született meg a harmadik gyerek, 35 éves voltam, és korábban nagyrészt fiatal naivákat játszottam, kevésbé megosztó, inkább szerethető, szerelembe eső 20 és 30 év közti lányokat. 35 évesen azt éreztem, hogy én ezen már túl vagyok, az alkatomból mégis az következett, hogy nem múltak el ezek a szerepek. A Párterápiában Orlai Tibor egy olyan nő szerepével kínált meg, akinek már tizenéves gyerekei vannak, épp tönkremenőben van a házassága, és akkor felkeresik a párterapeutát. Igazi házisárkány volt, aki egyfolytában beszólogat a férjének. Imádtam, mert soha nem játszottam még ilyen életszagú szerepet. És innentől kezdve több ilyen is megtalált, nemcsak színházban, hanem filmen is.

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében egy kifejezetten rossz, negatív energiájú karaktert játszhattam, nagyon különleges forgatás volt.  A Játék a kastélyban dívaszerepe is egészen más, mint amiket korábban játszottam.

Kevés a jó női szerep ebben a korosztályban, főleg a klasszikusokban. A kortárs darabokban már jobb a helyzet. Egyelőre még nem érzem ennek a hatását, de ki tudja, mit hoz a jövő? Ha az ember rendben van önmagával, akkor csak egy jót röhög az idő múlásán, aztán megy tovább és csinálja a dolgát.

Játék a kastélyban (Fotó: Horváth Judit)

Amikor mélyponton voltál és nem csörgött a telefonod, lett valamilyen B-terved?

Keresgéltem, de nem találtam. Sok barátnőm kezdett foglalkozni mással, valaki forgatókönyvet írt, más casting director lett… Volt, akinél annyira bejött a B-terv, hogy el is felejtette az A-t, és már nem vállal színészi munkát. Már nem akar esténként elmenni otthonról, hogy a színpadon álljon. Néha én is azt érzem, hogy nehéz akkor elindulni dolgozni, amikor épp hazaérnek a gyerekek az iskolából vagy a különórákról, de idővel rájöttem, hogy nem is értek máshoz és nem is szeretnék mást csinálni. A gyerekek pedig már megtanulták, hogy anyu esténként dolgozik.

És mi az, amit leginkább élvezel a hivatásodban?

Nagyon-nagyon szeretek énekelni és vígjátékban játszani. Ilyenkor olyan, mintha újból gyerek lennék. Felnőttek vagyunk, de ilyenkor olyanok leszünk, mint a nagy óvodások. Az élet kemény, két lábbal kell állni a földön, de legalább ilyenkor elfelejthetem ezt egy kicsit.

A Játék a kastélyban a Centrál Színház műsorán látható.