„Bort és tájképet vittünk nászajándékba Vilmos hercegnek és Katalinnak”

1 hét ezelőtt 5



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Tizenhárom évvel ezelőtt ilyentájt már mind az 1900 meghívott vendég lázasan készülődött Vilmos herceg és Kate Middleton házasságkötésére. Az évszázad esküvőjén, 2011. április 29-én egyedüli magyarként jelen volt Kálnoky Tibor gróf és felesége, Anna, akik jóbarátai Károly királynak, és akik Erdélyben évek óta vendégül látják őt. Anna grófnő, aki pár éve mesélte el az alábbi élményeit a Storynak, és férje nem számított arra, hogy ott lesznek a jövendő angol király esküvőjén, emiatt nem sokkal Vilmos és Katalin eljegyzése után is azt hitték, a szokásos üdvözlőlap érkezett az udvartól. De tévedtek, az esküvőre szóló meghívó volt benne. Később jött egy másik levél is, ebben azt is közölték, milyen öltözékben illik megjelenni. A gróf Bocskai öltönyt választott, a grófnő pedig egy maga által tervezett ruhát varratott Sepsiszentgyörgyön, míg a kalapját Kolozsváron készíttette el. Ezeket azóta is szívesen hordja.

Ajándékot is kellett választaniuk. De mit is vigyen az ember Anglia jövendő királyának és királynéjának? „Végül a férjem testvérének szőlészetéből származó borokat választottuk, és egy tehetséges művésszel, Péter Alpárral festettük egy zalánpataki tájképet.”Az odautat és a szállást maguknak kellett megoldaniuk. A westminsteri apátsághoz közeli szállodában foglaltak szobát, innen gyalog mentek át a templomba. „Hatalmas volt a tömeg, énekeltek, nevettek, alig jutottunk át a rendőrkordonig. Szerencsére nálunk volt a meghívó, így a rendőrök átengedtek minket. Miközben az apátság felé igyekeztünk a téren át, nagy üdvrivalgásra lettünk figyelmesek. Azt hittük, valamelyik méltóság vagy híresség érkezett. Aztán kiderült, hogy a tömegben nekünk tapsoltak. Hát ilyen örömteli, euforikus hangulat volt ott.” A házaspár az apátság oldalhajójában kapott helyett, ahonnan jól látták a ceremóniát, sőt azt is, hogy az előttük ülő Rowan Atkinsonnak, azaz Mr. Beannek hiányzik egy gomb a ruhájáról. „A szép és izgalmas eseményt, a minőség és elegancia világcsúcsaként jellemezhetném. Mindenki tökéletesen viselkedett, megható és különleges volt, mentes minden túlzástól.”

Az ünnepség után az apátságnál várakozó buszokra szállt az a hatszáz vendég, akik hivatalosak voltak a Buckingham-palotába az esküvői fogadásra. Az, hogy Kálnoky grófék is ott voltak, jelzi, milyen közeli is a barátságuk a királyi családdal. „Többször részt vettünk már Károly herceg születésnapján is, ahol a protokoll előírja, ki hova ül, áll, mikor beszélget a herceggel. Vilmosék fogadásán azonban mindenki odament és azzal beszélgetett, akivel akart. Fesztelen volt a hangulat, ami nem csoda, hiszen maguk is közvetlen, kedves emberek. Sokat viccelnek, ugratják egymást. Természetesen mi is gratuláltunk Katalinnak és Vilmos hercegnek, emlékszem, olyan boldogok, feldobottak voltak. Őfelsége, Erzsébet királynő is rám mosolygott, és odajött hozzánk. A férjem fejet hajtott, én pukedliztem, és váltottunk pár szót. Azt mondta, sokat hallott Erdélyről a fiától – mesélte büszkén Anna grófnő. Az esküvő után nem sokkal kis díszes doboz érkezett az udvartól, benne egy szelet a hercegi pár esküvői tortájából. Ez az ajándék hagyomány a Windsor-házban. – Nehezen vallom be, de ez az ajándék nincs már meg. Vagy a három kamasz fiunk valamelyik buliján tűnt el, vagy véletlenül kidobtuk. De nem baj, így is szép emlékeink vannak a királyi esküvőről.”

Kiemelt kép: Getty Images

The post „Bort és tájképet vittünk nászajándékba Vilmos hercegnek és Katalinnak” first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!