Egy fideszes EP-képviselő szerint Magyar Péter „vágyálma”, hogy a jövő heti EP-ülés az Orbán–Magyar-vitáról szól majd

2 órája ezelőtt 4



bohócdoktor szja 1% felajánlás

László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője az úgynevezett közmédia egyik vasárnapi rádióműsorában beszélt arról, hogy csak a baloldali sajtó és Magyar Péter „vágyálma” a legmarkánsabb ellenzéki politikus és a magyar kormányfő EP-vitája. László szerint Magyar csak egy képviselő a 720-ból, akik ott lesznek a vitán, amin egyébként sem Magyarországgal kellene foglalkozni, hanem olyan témákkal, mint a versenyképesség, a gazdaság, a migráció és az ukrajnai béke, vette észre az interjút a Privátbankár.

A Magyar Nemzet című kormánylap szintén vasárnap írt arról, hogy az Alapjogokért Központ történetesen pont ugyanarra a megállapításra jutott, mint a fideszes politikus. Lajkó Fannit, az AK elemzőjét – Bohár Dániel szavai szerint „vajdasági harcost” – idézik, aki szerint „mindenki kezelje fenntartással, amikor Magyar Péter azt mondja, hogy Orbán Viktor–Magyar Péter-vita lesz az Európai Parlamentben, ez nem igaz”.

Izgatottan várjuk ifj. Lomniczi Zoltán, illetve Schiffer András állásfoglalását az ügyben!

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!