Elfogyott a pénz: Lázár János lefújná az ország legdrágább autópálya-fejlesztését

3 hete ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Meglepő kijelentést tett Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki a múlt héten Nagykanizsán kampányolt. A tárcavezető a térség és Zala vármegye infrastrukturális fejlesztéseiről beszélt, ekkor mondta azt, hogy a magyar kormánynak Zalaegerszeg és Nagykanizsa egyformán fontos, ugyanakkor a zalaegerszegieknek is támogatniuk kell Nagykanizsa fejlesztését.

Lázár János azt mondta, hogy olcsóbb megoldásban gondolkodik a kabinet. Két nagy projekten dolgoznak most, az egyik a déli elkerülő tervezése, amelyet ő maga indított el, és a beruházásért személyes garanciát is vállal, a másik pedig Zalaegerszeg bekötése a gyorsforgalmi hálózatba – idézi a portál.

Azt szeretném, ha a zalaegerszegi polgártársaim megértenék, hogy a leggyorsabb, legolcsóbb és legjobb út Zalaegerszegről Budapestre Nagykanizsán át vezet, én ezt támogatom és ezt tartom elsőként megvalósíthatónak – mondta a miniszter, aki utalt arra, hogy ez a 74-es út négysávosítását, és nem a 76-ost jelenti, az utóbbit akkor fogják megvalósítani,

ha még több pénzünk lesz.

Mindez azért meglepő, mert a miniszter fél évvel ezelőtt, tavaly decemberben a Zala vármegyei Fenékpusztán harangozta be a 76-os út kétszer két sávos autópályává történő bővítését, azaz Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os beruházást. A mostani szavai alapján ezt a tervet vélhetően elvetette a szaktárca.

A hírnek legkevésbé a zalaegerszegiek örülhetnek, ugyanis aki Budapestre tartana, annak 48-50 kilométeres kerülőt jelent Nagykanizsa érintése. Másrészről viszont érthető: a 44 kilométer hosszúságú, a miniszter szerint is minden idők legdrágább közlekedési beruházásának nevezett fejlesztés

400 milliárd forintjukba kerülne a magyar adófizetőknek, amit a mostani állapotában biztosan nem engedhet meg magának az államkassza.

The post Elfogyott a pénz: Lázár János lefújná az ország legdrágább autópálya-fejlesztését first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!