Erre iszunk!

Az Orlai Produkció ezúttal is jól választott alapanyagot. A skandináv művészfilm élő ikonja, Thomas Vinterberg a Születésnap családon belüli erőszakot kíméletlenül bemutató, illetve a Vadászat látszatról és valóságról alapos társadalmi keretben értekező világa után szokatlan vizekre evezett. A Még egy kört mindenkinek! az északi mozik nem újkeletű sikerszériájában is kiemelkedő helyet foglal el, hiszen amellett, hogy a legjobb nemzetközi film Oscarját megnyerte, ma már hatvannál is több további elismeréssel büszkélkedhet.

Fotó: Juhász Éva

És bár a film azonnal kultikus státuszra tett szert, érdemes egyfajta esszenciát adni a sztoriról. Hogy a középkorúvá váló férfi komoly gondokat képes okozni önmagának és környezetének, azt sok színdarabból és filmből tudjuk, de Vinterberg – amúgy eredetileg színpadra íródott munkája – túllép az önsajnálat ilyenkor kötelező körein. Főhőse négy középiskolai tanár, akik ahelyett, hogy romokban lévő, vagy egyáltalán nem is létező házasságukból és/vagy munkájukból egy vadiúj sportautó vásárlásával meg huszonéves szerető beszerzésével másznának ki, inkább a pohárhoz nyúlnak.

A témához illően kissé homályos a filozófiai alapvetés, miszerint fél ezrelékkel magasabb alkoholszint a vérben még épp hatékonyan fokozza a munkakedvet, növeli az energiát, és egyáltalán: színesebbé teszi a minket körülvevő világot. Négyszemélyes emberkísérlet kezdődik tehát, hiszen egy ital nem ital, nosza, emeljük a tétet, meg persze a felespoharakat!

Fotó: Juhász Éva

Az alkoholfogyasztás komoly, össztársadalmi probléma, nem csak Dániában, de Magyarországon is. Sokan észre se veszik, ahogy esténként lecsúszik egy-két pohár vörösbor, mellé egy kis sör, egyéb kísérő. Ez az előadás nem oktat vagy nevel, nem prédikál arról, hogy inni rossz, mert káros, és milyen jól teszi! Ehelyett négy megrázó, mert nagyon is közeli sorsot mutat meg ebben a két órában. A négy főhőst ez idő alatt megszeretjük, megvetjük, viszolygunk tőlük, nevetünk rajtuk – és velük, ez nagyon fontos! –, és garantáltan nem lesz olyan néző a publikum soraiban, aki egy vagy több pillanatban ne gondolkodna el: én vajon mit tennék hasonló esetben?

Ahhoz, hogy az ügyes konstrukció ne csak papíron működjön, megfelelő alkotócsapatra van szükség. Paczolay Béla filmrendező nem először dolgozik Orlai Tibor virtuális csapatával: feszes ritmusérzék, nagyfokú problémaérzékenység, magabiztos színészvezetés jellemzi előadásait. Zöldy Z Gergely gyakorlatias, gyors színváltásokat lehetővé tevő díszlete, Pető Kata lágyan északi jelmezei, meg a mindvégig láthatatlan poharak és üvegek emelgetését táncmozdulatokba fordító Bodor Johanna munkája is kell az összhatáshoz.

Fotó: Juhász Éva

És persze elsősorban a négy pasi, hiszen az adaptációnak az is különlegessége, hogy kizárólag rájuk koncentrál: a többi szereplő a pohár üvegfalán maszatos folt csupán. Nem tudjuk, hogy a diákok vagy a családtagok hogyan reagálnak az egyre élesebb helyzetre, azt viszont mi, nézők is megtapasztalhatjuk, hogy milyen az, ha egy enyhén kapatos történelemtanár feleltetni akar a legújabb anyagból…

A lényeg tehát az összjáték; az, ahogy a négy ragyogó férfiszínész egymásra és a nézőkre figyelve létrehoz valamit, ami az első benyomások ellenére igenis egy tágas, világos épület, nem pedig egy sötét, pincemélyi lebuj. Nincs tehát mellék- és főszerep, miközben az okos dramaturgia határozott erőviszonyokat teremt. Epres Attila a már eleve fogyasztó Tommyt játssza, az iskolai kórust remegő kezében tartó Petert Debreczeny Csaba alakítja. Schruff Milán Nikolajként tájékoztatja és informálja a nézőket az alkoholizálás (papíron) üdvös hatásairól. Nehéz dolga van Király Attilának: Mads Mikkelsen után a töritanár Martint megformálni nem hétköznapi kihívás. És hogy a záró jelenet emblematikus tánca megismétlődik-e a színpadon? Az kiderül július 24-én a Városmajorban.