Felmentették a férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte korábbi élettársát és a holttestet a Tiszába rejtette

2 órája ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Első fokon felmentette a Szegedi Törvényszék azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy korábbi élettársát 2006-ban megölte és a nő holttestét pedig a Tiszába rejtette, írja az MTI. A most hatvanéves D. Lajost 15 évvel a nő eltűnése után vádolták meg, a gyilkosságot az eljárás során végig tagadta. A bíróság közleménye szerint a felmentő ítélet hosszas bizonyítási eljárás után született. A nem jogerős ítélet szerint a férfi 2003-ban ismerkedett meg a nővel, rövid idő alatt élettársi kapcsolatba léptek, majd a következő évben közös gyermekük született. A férfit ezt követően Németországban 16 hónap szabadságvesztésre ítélték, büntetésének letöltését 2005 januárjában kezdte meg, amíg a börtönben volt, a sörözőjét a élettársára bízta, aki veszteségesen üzemeltette a szórakozóhelyet. A nő 2006 májusában elhagyta a férfit, másik férfival kezdett új életet. Mikor szabadulását követően hazaköltözött, D. Lajos szembesült azzal, hogy a nő már más mással van, sörözőjét pedig bezárta.

„2006. július 21. 21 óra és másnap 9 óra közötti időben az eljárásban ismeretlenül maradt férfi és nő kulccsal bement a sértett, annak kislánya és élettársa által közösen lakott szentesi ingatlanba, ott megmérgezte a házőrző kutyát, és erőszak, vagy fenyegetés alkalmazásával gépjárművel elvitte a sértettet, felügyelet nélkül hátra hagyva a kétéves gyermeket”

- áll a bíróság közleményében. A nő holttestét 2007. július 3-án Baks közelében találták meg a Tiszában, de azonosítani csak 2020. június 23-án tudták. A felmentő ítélet indoklása szerint a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, mely alapján minden kétséget kizáróan megállapítható lenne, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. Nem bizonyított minden kétséget kizáróan az sem, hogy a férfi megölte volna élettárását, illetve az sem, hogy a sértett milyen körülmények között, holtan vagy még élve került a folyóba. A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!