Hódmezővásárhelynek máris kihívója akadt a Lázár-féle kastélypályázaton

2 órája ezelőtt 13



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden döntött arról, hogy pályázatot nyújtanak be a Lázár János építési és közlekedési miniszter nevéhez fűződő kastélytörvény alapján a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére érdekében. A pályázat benyújtását a név szerinti szavazáson Márki-Zay Péter frakciója – egy tartózkodás mellett – támogatta, a Fidesz-KDNP képviselői viszont nemmel szavaztak.

Ugyanezen a napon egy másik önkormányzati is döntést hozott a kérdésben. A Beol című megyei portál szerint a szabadkígyósi képviselő-testület kedden szintén önálló napirendi pontként tárgyalta a szabadkígyósi Wenckheim-kastély jövőbeli tulajdonosi sorsának kérdését. Az ülésen a község képviselői egyértelművé tették, hogy az önkormányzat elkötelezett a Wenckheim-kastély funkciójának megőrzésében és megtartásában, illetve fenntartásában,

felelős döntést azonban csak a szabadkígyósi Wenckheim-kastély pályázati anyagának kikérése után hoznak.

A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta az erről szóló határozatot.

Augusztus végén derült ki, hogy első körben nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházása.

A kastélytörvény mellékletében szereplő negyvennyolc ingatlancsoport nagyon különböző állapotú és státuszú. Több épület szinte teljesen lepusztult, míg másokra uniós és állami milliárdokat költöttek már el a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében. Akadnak ezek között, amelyek szállodaként, fogadóként, konferenciaközpontként vagy egyetemi kampuszként működnek.

A kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amelyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek föl. A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

The post Hódmezővásárhelynek máris kihívója akadt a Lázár-féle kastélypályázaton first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!