Halott ikertestvére hasonmásával randizott egy férfi – „Úgy nézett ki, mint a húgom, és úgy is beszélt, mint ő”

1 hét ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Egy férfi nemrég megosztotta legújabb randipartnerével kapcsolatos aggodalmait, amelyek szorosan kötődnek néhai húgához. A férfi elmondása alapján ikertestvére néhány hónappal ezelőtt hunyt el egy autóbalesetben. Nehezen tudta elfogadni a veszteséget, mert nagyon szoros volt a viszony köztük, szinte mindig sülve-főve együtt voltak és mindent együtt csináltak. A férfi a Mirrornak elmondta, hogy miután a húga meghalt, depresszióba esett, és hónapokig meg sem próbált kimászni ebből az állapotból. Nem sokkal később azonban megváltozott, hiszen megismerkedett jelenlegi barátnőjével, ami azzal is együtt járt, hogy a barátaival megszakította a kapcsolatot. 

„Azt hittem, hogy az ikertestvérem”

Testvére halála után körülbelül két hónapig egyáltalán nem mozdult ki a lakásból, majd januárban úgy döntött, hogy ismét visszatér az egyetemre. Ekkortájt ismerkedett meg egy nővel, aki a húga kiköpött mása volt. 

Először azt hittem, hogy az ikertestvérem. Tudom, hogy nem az, de még közelről is alig tudtam őket megkülönböztetni

– mesélte. 

Az évek során már számtalan olyan esetről hallhattunk, amely során az emberek megtalálták az alteregójukat, ez az eset azonban mégis más volt. A dolog akkor kezdett még furcsább lenni, amikor a férfi elkezdett beszélni a lánnyal. 

Randevú

Hallott testvére hasonmásával randizott egy férfi (Fotó: Getty Images)

„Nemcsak úgy nézett ki, mint a húgom, de úgy is beszélt, mint ő. Hasonló az öltözködési stílusuk, ráadásul minden személyiségbeli furcsaságuk is egyezik – mondta, majd így folytatta: – Azonos a humorérzékük, az értékrendjük, az érdeklődési körük, a hobbijuk, a hibáik. Istenemre esküszöm, úgy éreztem magam, mintha az Alkonyatban lennék.”

Ez már önmagában hátborzongató lehet, főleg úgy, hogy testvére ekkor még csak pár hónapja hunyt el, de a java még hátravolt. Kiderült, hogy a nő neve is egyezett néhai ikertestvére nevével. A férfi elmondása szerint ekkor már tudta, hogy nem hagyhatja a nőt elmenni, ezért nem sokkal később randira hívta. Három randi telt el, mire elmesélte partnerének a húga történetét. A legtöbben valószínűleg már hátat fordítottak volna a férfinek, azonban a lány egyáltalán nem tartotta furcsának, sőt, egészen meglepő reakcióval illette a történetét. 

„Még alkut is kötött velem. Azt mondta, hogy minden egyes történetért, amit Rose-ról mesélek, egy újabb randi jár. Így hát folyamatosan találkoztam vele, és meséltem neki” – részletezi az egyetemista, majd hozzátette azt is, hogy az idő előrehaladtával realizálta, hogy a halott ikertestvére kísértetiesen hasonlít a barátnőjére. 

A férfi elkezdett aggódni a mentális egészsége miatt, éppen ezért a közösségi médiában is megosztotta történetét. Azt mondja, hogy hiába hasonlítanak, úgy érzi, hogy amikor barátnőjével van, teljesen maga mögött tudja hagyni a történteket. Ezeken felül a legfőbb aggodalmat az váltotta ki, miszerint barátnője egyáltalán nem is próbálja kizökkenteni, ha összekeveri a húgával, sőt… 

Ha meggondolatlanul utalok olyan eseményekre, amin ő nem volt ott, még akkor is úgy tesz, mintha jelen lett volna. 

A történet hallatán egyre többen szorgalmazták, hogy keressen fel egy terapeutát, mivel ez hosszútávon mindkettőjüknek káros lehet. 

„Őszintén szólva, kérj segítséget. Tényleg beszélned kell valakivel, és rendbe kell tenned a fejedben a dolgokat. Máskülönben összezavarod magadat is, és a lányt is” – írja egy kommentelő.

The post Halott ikertestvére hasonmásával randizott egy férfi – „Úgy nézett ki, mint a húgom, és úgy is beszélt, mint ő” first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!