Házasság első látásra: Bogiék és Laciék végső döntéseivel fejeződött be a műsor

1 hét ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Petra és Andris szakítottak, Kornélia és János nem folytatták a házasságukat, ám a GyöngyiCsabi és az EnikőPeti párosok történetei pozitív végkifejlettel zárultak a Házasság első látásra című műsorban.

Az utolsó epizódban még Bogi és Geri, valamint Laci és Hilda voltak hátra, akiknek kötelező volt meghozniuk a döntést arról, együtt vagy külön utakon szeretnék folytatni az életüket.

Elsőként Bogiék álltak egymás elé: Geri a folytatás mellett voksolt, felesége viszont lezárta a kapcsolatot:

Amire nekem szükség lenne a következő lépcsőfokokra, hiányzik

– fogalmazott Bogi.

Az adás utolsó pillanatait Laci és Hilda kapták: a feleség kapta az első szót, aki úgy döntött, ne folytassák. Laci is fogalmazott, „úgy gondolom, ezt a házasságot, ne folytassuk tovább, de emiatt nem akarlak elveszíteni, szeretnék időt adni magunknak”.

Laci azt szerette volna, házasságon kívül folytassák a kapcsolatot, adott is egy gyűrűt Hildának, aki igent mondott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TV2 📺 🎥 💻 🎬 (@tv2official) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Házasság első látásra: Enikő és Peti is döntöttek arról, együtt folytatják-e tovább
Kapcsolatuk jól indult, aztán nagyon sok problémával néztek szembe idővel.

The post Házasság első látásra: Bogiék és Laciék végső döntéseivel fejeződött be a műsor first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!