Így bukott el a vébédöntőben az Aranycsapat

Lesállás, lesállás, kedves hallgatóim, lesállás

– máig megrendítő hallgatni, ahogy 1954. július 4-én a vébédöntőt közvetítő, a Wankdorfstadionban ázó Szepesi György riporter elkeseredetten belesír a mikrofonba, miután Puskás Ferenc egyenlítő találatát érvénytelenítette William Ling játékvezető 3–2-es nyugatnémet vezetésnél, kevéssel a meccs lefújása előtt. Így csoda történt: a négy éve veretlen, 1952-es olimpiai bajnok, a rekordokat döntő Aranycsapat kikapott az esélytelennek ítélt NSZK-tól, amelyen még 8-3-as diadalt aratva gázolt át a megelőző csoportmeccsen. (Azóta sem szerzett világbajnokságon annyi gólt egy válogatott, mint 1954-ben a magyar: összesen 27-et.)

Sokan bundára gyanakodtak

Nem meglepő, hogy a „kényszerű okkeresés” szociálpszichológiai jelensége következtében azonnal összeesküvés-elméletekbe menekültek a magyar válogatott drukkerei, hogy „racionális” választ találjanak az irracionális eredményre: gyorsan szárnyra kapott a szóbeszéd, miszerint a pártvezetés (Puskásék fölött vagy velük együtt) eladta a mérkőzést Mercedesekért vagy éppen nyugatnémet kombájnokért.

ETH Zürich / Fortepan Wankdorfstadion, NSZK – Magyarország (3:2) Vb-döntő mérkőzés 1954. július 4. Középen Kocsis Sándor, jobbra elcsúszva lő Puskás Ferenc.

Mások a magyar futball örök ellenségét (az időjárás mellett, mintha csak a magyar válogatott játékosai fölött esne az eső, ahogy a macskát követi az egyetlen felhő a Tom és Jerry rajzfilmben), a játékvezetőt hibáztatták. Ezen elmélet szerint az angol játékvezető bosszúból nem adta meg Puskás gólját, amiért 1953. november 25-én 6-3-ra legyőzte az Aranycsapat a hazájában addig veretlen angol válogatottat.

Okkal tekinthették sokan az „évszázad mérkőzésének” az 1953-as magyar diadalt, hiszen akkora meglepetés volt – hiába nyert már 1952-ben olimpiai bajnoki címet a magyar válogatott –, mintha a gulyáskrémmel főző, szép emlékű Laci bácsi vágta volna haza az avokádóval bíbelődő Gordon Ramysay mesterszakácsot. Bár csak egy barátságos mérkőzésről volt szó, amiről gyakran meg is feledkezünk, a jelentőségét mutatja, hogy előző nap az ELTE rektora „Sürgős!” jelzéssel engedélyezte a Történettudományi Kar dékánjának, hogy elhalasszák a meccs időpontjában az esti hallgatók oktatását, azért, hogy mindenki hallgathassa Szepesi György londoni közvetítését, és szurkolhasson a rádió előtt.

Kimerültek a magyarok

És miután az 1954. május 23-i visszavágón Magyarország 7-1-es eredménnyel pofozta haza a „futball tanítómestereit”, érthetően óriásiak voltak a várakozások a futballtaktikai forradalmat végrehajtó Aranycsapattal szemben, amelynek sikereiben a pesti flaszteren felnőtt Puskásék bandakultúrája, az államszocialista tervgazdaság voluntarizmusa, a kölcsönös feljelentésektől rettegés pszichózisa és az eredménykényszer egyaránt szerepet játszott – a húzóemberek zsenialitása mellett. (Hadd ajánljuk Hadas Miklós „Miért volt az aranycsapat a világ legjobbja?” című, 1998-as írását.)

Fájdalom, Sepp Herberger nyugatnémet válogatottja szintén remek volt, és a trénerlegenda sikeresen „altatta” el a magyarokat azzal, hogy a biztos továbbjutás tudatában a tartalékcsapatát léptette pályára a 8-3-as magyar győzelmet hozó csoportmeccsen. Ezzel a vereséggel az NSZK a könnyebbik ágra került (Ausztrália és Jugoszlávia lettek az ellenfelei a döntőbe vezető úton), míg a csoportgyőztes Aranycsapatnak az 1950-es vébédöntő résztvevőin, a félelmetesen erős Brazílián és Uruguay-on kellett átvergődnie, ami kimerítette a magyarokat.

Bozsikék így hullafáradtan léptek pályára a döntőben – ott már újra csatlakozhatott hozzájuk a korábban lesérült, de nem százszázalékos Puskás. Miközben a nyugatnémetek duzzadtak az erőtől és az akkor még nem tiltott, bár súlyosan egészségkárosító világháborús drogtól, a metamfetamintól is (a hivatalos verzió szerint vitamininjekciót kaptak Fritz Walterék). Ráadásul a döntőre megérkeztek Adi Dassler stopliscipői, miközben a magyarok csúszkáltak az ázott talajon: ha Grosics Gyula rendesen el tud rugaszkodni, talán sikerül vetődve hárítania Helmut Rahn győztes löketét.

Összességében a formán kívül játszó Aranycsapat hiába talált két gólt (a másodikhoz hasonlót általános iskolások Locsoló-kupáin látni), a nyugatnémetek szervezetten, koncentráltan játszó, doppinggal és a kapitalista sportszergyártás vívmányaival megtámadott első sora megérdemelten győzött.

ETH Zürich / Fortepan Wankdorfstadion, NSZK – Magyarország (3:2) Vb-döntő mérkőzés 1954. július 4. Toni Turek német kapus véd, Puskás Ferenc figyeli közelről.

Puskásék világbajnoki ezüstérme nem fért fel a Magyar Dolgozók Pártjának lapja, a Szabad Nép másnapi, 1954. július 5-i számának címlapjára, leszorították onnan a „Több kapálás-gazdagabb termés”, „Aratóünnep Diósjenőn” és az „Újfajta munka, újfajta emberek” című cikkek. Nem véletlen, hogy a pártlap igyekezett minél kisebb publicitást adni a kínos vereségnek. Az Aranycsapat összeesküvés-elméletektől övezett bukása a Rákosi-rendszer első igazi tömegtüntetéséhez vezetett, ekképp valamennyivel hozzájárult a sztálinista rezsim bukásához. Így azzal az alternatív történelmi sztorival „vigasztalhatjuk” magunkat, hogyha nyerünk a vébédöntőn, az elképesztő sportsiker valahogy megerősíti a diktatúrát: elmarad az 1956-os forradalom, és Rákosi Mátyás a haláláig, 1971-ig vezeti Magyarországot.

A cikk szerzője Csunderlik Péter történész.

The post Így bukott el a vébédöntőben az Aranycsapat first appeared on 24.hu.