Így lehetett szinte fél Japán Tokió külvárosa

Noha ma már sem a leggyorsabbnak, sem a legkiterjedtebb hálózatnak nem számít, Japán nagysebességű vasúthálózata, a Sinkanszen még mindig fogalomnak számít világszerte. A vonalakat joggal tekintik a japán gazdasági csoda jelképének, ám történetük még jóval a második világháború előtti időre nyúlik vissza.

Nagyratörő tervek

A szigetországban ugyanis a hegyes-völgyes domborzati viszonyok miatt hagyományosan keskeny nyomtávú vasútvonalak épültek, amelyek lassú tempóval, ide-oda kanyarogva kötötték össze egymással a településeket. Ezek a vonalak nem voltak alkalmasak arra, hogy nagyobb sebességű szerelvények közlekedjenek rajtuk, ilyen formában viszont nem tudták kiszolgálni a fejlődő japán ipar és a növekvő népesség igényeit. Az 1930-as években is felmerült már tehát, hogy a régivel párhuzamosan egy új, szélesebb nyomtávú fővonalakból álló hálózatot építsenek ki, sőt az 1940-es évek elején a japán birodalmi ambíciókkal párhuzamosan még olyan tervek is keletkeztek, melyek szerint

a hálózatot egy Koreába vezető alagúton keresztül Pekingig is elvezetik, esetleg összekötik a transzszibériai vasútvonallal.

A vesztes háború aztán elsöpörte ezeket a terveket, az újjáépítés pedig jó ideig minden forrást felemésztett. A gazdasági növekedés, különösen Tokió elképesztő ütemű fejlődése és ezzel párhuzamos munkaerőigénye viszont újra napirendre tűzte a kérdést. Szükség volt egy közlekedési eszközre, amely gyorsan és hatékonyan köti össze az egyre terjeszkedő metropoliszt az ország többi részével, illetve megoldást nyújt az agglomerációból ingázni kényszerülők számára is.

Másodperces pontosság

A kormányzati döntés 1958 végén született meg a Sinkanszen (szó szerinti fordításban nagyjából „új fővonal”) első, Tokaidónak nevezett, Tokiót a régi fővárossal, Kiotóval összekötő vonalának megépítéséről, ennek az Oszakáig tartó első szakaszán 1959 tavaszán kezdődött meg az építkezés. A tervezett 200 milliárd jen helyett végül ennek a kétszeresébe kerülő vonal megnyitását egy másik, a megújult Japánt a világnak bemutató esemény, az 1964. október 10-én kezdődő tokiói olimpia elé időzítették: az első vonatpár október 1-jén reggel indult útnak, és pontosan 10 órakor be is futott a célállomásra. Több száz ember az egész éjszakát a pályaudvarokon töltötte, hogy szemtanúja lehessen a történelmi pillanatnak.

A Tokaidó Sinkanszen a Tokió és Oszaka közötti, korábban hétórás utat négyre rövidítette, a jellegzetes formájú, nagy sebességre tervezett szerelvények 200 km/h-t meghaladó sebességgel száguldottak a pályán. Az új fővonal azonnal nagyon népszerű lett, már 1967 nyarára megvolt a 100 milliomodik utazás a vonalon, manapság pedig naponta közel 400 ezer ember veszi igénybe a Tokaidót. A Sinkanszen hálózat persze közben folyamatosan fejlődött és bővült, napjainkban Japán nagy része elérhető az expresszekkel, amelyek még ma is legendás, másodperces pontossággal közlekednek.

Sankei Archive / Getty Images A Tokaidó Sinkanszen átadási ünnepsége 1964. október 1-jén Tokióban, Japánban.

A legnagyobb agglomeráció

A hálózat kiépülése azonban nemcsak kiszolgálta az új igényeket, de maga is mélyre ható változásokat okozott. A gyors, pontos és a munkaadók által adómentesen támogatható, ezért szinte ingyenesnek számító ingázási lehetőség elképesztő méretűre duzzasztotta a Tokió körüli agglomerációt, a város így a vasútvonalak mentén egy gyakorlatilag megszakítás nélküli, közel 14 ezer négyzetkilométernyi megapolisszá fejlődött. Ez ma a világ legnagyobb ilyen régiója: 41 millió ember otthona.

A Sinkanszen minden előnye mellett szinte a fél országot Tokió külvárosává változtatta, ahová csak aludni járnak az emberek; a korábbi vasútvonalak elsorvadtak, a központi kormányzat befolyása pedig még tovább nőtt.

The post Így lehetett szinte fél Japán Tokió külvárosa first appeared on 24.hu.