Kárászy Szilvia, Börcsök Enikő és S. Nagy István – Lelkük még egyszer testet öltött, utoljára születtek le a földre

1 hét ezelőtt 11



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A túlvilágon újra találkoztak

Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László 23 évig élt házasságban. A színész és a zongoraművésznő kapcsolatát harmónia, szeretet és békesség jellemezte, amelynek 2018. február 22-én a színész halála vetett véget. Az özvegy nem tudta feldolgozni Tahi Tóth elvesztését, belebetegedett a bánatba. Érdeklődött az ezotéria után, hitt abban, hogy a sérült lélek testi elváltozásokat eredményez. Így is történt. Ahogy korábban a színésznél, nála is daganatos betegséget diagnosztizáltak, és öt évvel a férje halála után, pontosan ugyanazon a napon, 2023. február 22-én követte őt az örökkévalóságba. Az ezotéria szerint ez kiemelkedően erős lelki kötődést jelent két ember között. Az ő szerelmüket még a halál sem választhatta szét.

Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László tökéletes boldogságban éltek (Fotó: Szabolcs László/fotcentral.hu)

Kergetőzött a halállal

Három éve már, hogy Börcsök Enikő 53 évesen az égi színjátszó társulathoz szerződött. A színésznő pályakezdőként szembesült súlyos vesebetegségével, évekig dialízisre járt, és még harmincéves sem volt, amikor vese-transzplantáción esett át. Évekkel később újabb átültetésre volt szüksége, ám az új vesét nem fogadta be a szervezete. „Pozitív vagyok, terveim vannak” – nyilatkozta többször több helyen, de a sors más forgatókönyvet szánt neki. Az állapota folyamatosan romlott, hosszan tartó kórházi kezelésre szorult, míg végül a születésnapján, festőművész szerelme kezét fogva, hunyt el.

Börcsök Enikő 2020-ban (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Hajnalban ment el

A legendás dalszövegíró, S. Nagy István hosszú évekig betegeskedett, míg végül napra pontosan a 81. születésnapján feladta a harcot. Felesége, Csongrádi Kata színésznő-énekesnő így emlékszik az utolsó együtt töltött időszakra. „Többször is sikerült őt visszahoznunk az életbe, a születésnapja hajnalán azonban már nem. Egyikünk sem gondolta, hogy aznap elmegy. Még a kórházban töltött születésnapjait is nagyon szépen megünnepeltük, kórházi bulikat tartottunk lufikkal, tortával, gyerekpezsgővel és barátokkal. Azon a napon is erre készültünk – idézi fel férje elvesztését. – Annak viszont örülök, hogy még sikerült megszervezni a 60. évi szerzői jubileumát, ahol a közönség állva ünnepelte, és ezt még a tévében ő is vissza tudta nézni.”

S. Nagy István és Csongrádi Kata. Legendásan jó házasság volt az övék (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

Egy nappal később…

„Derűs napot!” szlogennel köszöntötte évekig a nézőket Aigner Szilárd meteorológus, aki váratlanul, egy nappal a hetvenedik születésnapját követően, 2016. június 6-án hunyt el. Domján Edit színésznő szintén egy nappal a születésnapja után, 1972. december 26-án halt meg. Edit tudatosan készült a halálra, nem titkolta, a negyvenedik születésnapján szeretne meghalni, mert félt az öregedéstől. Semmit sem bízott a véletlenre, végül azonban egy nappal később dobta el az életét.
Böröndi Tamás pedig egy számára különleges napon, az ikerlányai születésnapján halt meg.

A test engedélyt ad az elmúlásra

Az emberi agy önkéntelenül beprogramozhatja magát, hogy a születésnapja a halála napja is legyen. Izing Klára asztrológus segítségével megérthetjük ezt a különös jelenséget. „A vallás úgy tartja, hogy születéskor és halálkor Isten velünk van. Az ezotéria szerint a születésnapunk – mint érkezés a másik dimenzióból – jelképes kaput alkot a túlvilágra is. Ez a szimbolikus átjáró életünk során végig nyitva áll, és mivel magát a születésnapot képviseli, minden évben akkor aktivizálódik” – mondja az asztrológus. Ezért a statisztikák szerint is mintegy 16%-kal több esély van arra, hogy valaki a születésnapján haljon meg. Ezt hívják születésnaphatásnak. A tudósok azonban másként vélekednek, és materiális okokkal magyarázzák a jelenséget. Konkrétan azzal, hogy az idős, illetve beteg emberek – akik tudják, hogy hamarosan elhagyják a testüket – tudat alatt beprogramozzák magukba a gondolatot, miszerint „csak még a születésnapomat érjem meg”, és amikor odaérnek, a program teljesül, ami a testnek „engedélyt” ad a halálra. Különleges emberekről van szó, akik teljesítik a karmikus feladatukat, amiért születtek. Az ő lelkük utoljára ölt testet, utoljára születnek le.

Kiemelt képek: Toroczkay Csaba, Birton Szabolcs, Story-Best Magán/fotocentral.hu

The post Kárászy Szilvia, Börcsök Enikő és S. Nagy István - Lelkük még egyszer testet öltött, utoljára születtek le a földre first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!