Kovács András Péter: “a csatorna felkérése nem is jöhetett volna jobbkor”

2 órája ezelőtt 3



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Kovács András Péter másfél évvel ezelőtt indította el saját podcastjét a KAPod című műsort, ahol ismert emberekkel, a barátaival beszélgetett.

“Aztán közel másfél év után kezdtek elfogyni az olyan nevek a listámról, akik viccesek, érdekesek, szívesen beszélgetnék velük, és még van is olyan barátjuk, akivel eljönnének. Döbbenetesen sokan utasítottak vissza azért, mert nem volt kivel eljönniük. Így elkezdtem elengedni az egész koncepciót”
− vallja be András.

 "a csatorna felkérése nem is jöhetett volna jobbkor"

(Fotó: Rozmanitz Gábor/fotocentral)

Ekkoriban érkezett egy megkeresés a Viasat3-tól, ami új lendületet adott a formátumnak – ez új köntösben, új vendégekkel KAPóra címen indul október 24-én a csatornán.

„A tévé kicsit olyan az életemben, mint a Nutella, gyerekként nem jutott belőle sok, ezért felnőttként nem győzök betelni vele. Boldog vagyok, amiért műsorvezetőként is kipróbálhatom magam. De annak
talán még inkább örülök, hogy a vendégeimet új oldalukról ismerhettem meg” – mondta KAP.

A teljes interjút a Best magazinban olvashatjátok!

 "a csatorna felkérése nem is jöhetett volna jobbkor"

The post Kovács András Péter: “a csatorna felkérése nem is jöhetett volna jobbkor” first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!