„Kurvára irritáló vagy, megöllek!” – brutálisan megverte a tanárnőjét egy szolnoki diák

1 hét ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Székkel és ököllel esett a tanárnőjének egy kilencedikes szolnoki diák. A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állatja bíróság elé a 17 éves fiút.

Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a 38 éves tanárnő történelem órát tartott a kilencedikeseknek az ominózus napon..

Az egyik diák előzetes engedély nélkül kiment a mosdóba, majd amikor pár perc múlva visszatért, leült a tanári asztallal egy vonalban lévő utolsó padba a pedagógus mellé. A tanárnő ekkor közölte vele, hogy ki kellett volna kéredzkednie, melyet a tanuló megértett, és közölte, hogy legközelebb engedélyt kérve megy ki a mosdóba.

Ezt követően a tanárnő a fiúhoz fordult, kérve tőle, hogy folytassák a megkezdett feladatot, mire az elkövető azt mondta neki, hogy

Kurvára irritáló vagy!

– melyet a pedagógus kérdésére megismételt, miszerint „Irritáló vagy és megöllek!”. A pedagógus ezt követően kiküldte a diákot a tanteremből.

A 17 éves fiú ekkor felvette az általa használt széket, majd a feje felé emelve elindult vele a tanári asztal mellett álló áldozatához, és megütötte vele. A pedagógus védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját találta el.

A diák ekkor a széket két kézzel fogva még többször lesújtott a nőre, akinek a fejét és a karját érték az ütések. A tanárnő kihátrált a tanteremből, azonban a fiú követte őt a folyosóra, és ököllel többször is arcon ütötte őt  A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a fiatal már nem követte őt.

A pedagógus zúzódásokkal és törésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a bűnügyi felügyeletben lévő elkövetőre azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót, és szorongást, agressziót kezelő pszichoterápián is vegyen részt.

Kapcsolódó
Elvette a tanár a mobilját, erre lefújta paprikaspray-vel a középiskolás lány
A Tennessee állambeli Nashville Antioch nevű negyedének középiskolájában tanító tanárral már nem először fordul elő hasonló.

The post „Kurvára irritáló vagy, megöllek!” – brutálisan megverte a tanárnőjét egy szolnoki diák first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!